Két kilométerrel több kerékpárút van már Tatabányán
Átadták pénteken a tatabányai kerékpárút-hálózat utolsóként elkészült, két kilométeres szakaszát, így az Óvárostól több mint hat kilométeres kerékpárúton lehet most már biciklizni Tata irányába.
Átadták pénteken a tatabányai kerékpárút-hálózat utolsóként elkészült, két kilométeres szakaszát, így az Óvárostól több mint hat kilométeres kerékpárúton lehet most már biciklizni Tata irányába.
A kormány határozata alapján a tatabányai önkormányzat 1,3 milliárd forint uniós forrásra pályázhat az Óváros felújításához – mondta a város polgármestere kedden. Schmidt Csaba szerint a projektet két és fél hónapon belül kell benyújtani. A jövő év eleji közbeszerzési eljárások után kezdődhet a kivitelezés. A tervezésbe a helyieket is bevonják – ígérik.
Egy csődbe ment bevásárlóközpontból alakították ki 2,3 milliárd forintból a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal helyi szerveinek 13 500 négyzetméteres új épületét Tatabányán.
Valós idejű forgalomirányítási és utastájékoztató rendszert állított üzembe kedden a Vértes Volán Tatán, Tatabányán és a két kistérség 18 településén.
Az M1-es autópályán szerda hajnalban Tatabánya közelében felborult svájci rendszámú autóbusz szerb sofőrje azt állítja, hogy egy kutyát akart kikerülni, emiatt történt a baleset.
Csütörtök este tűz ütött ki a dunaújvárosi papírgyárban és tatabányai ipari parkban, az alumínium keréktárcsákat gyártó üzemben is.
Átadták szerdán Tatabányán az önkormányzat és az AVE Magyarország közös beruházásában készült biogázüzemet, amelyet közel 3 milliárd forintos költséggel építettek fel, lakóterületektől távol, az AVE Dubnik-völgyi hulladéklerakójának közelében.
Két eltűnt 15 éves lányt keres a Tatabányai Rendőrkapitányság. A lányok kedden feltehetően Budapestre indultak, de nem tértek haza.
Új gyártócsarnokkal bővíti tatabányai üzemét a japán tulajdonú AGC Glass Hungary síküveg és hőpanel gyár, a 3,5 milliárd forint értékű beruházás 100 új munkahelyet teremt - jelentette be tatabányai sajtótájékoztatóján a gyár igazgatója.
Két autó frontális ütközésének következtében öt ember sérült meg az 1-es úton.
Míg a tatabányai Bridgestone gyár alapkőletétele a jövő megteremtéséről, addig az árvíz elleni védekezés az eddigi eredmények megőrzéséről szól – mondta Orbán Viktor a gumiabroncsgyár bővítése alkalmából rendezett ünnepségen.
Új gyártósort adott át tatabányai üzemében a dán tulajdonú Grundfos Magyarország Gyártó Kft. csütörtökön.
Holttestet találtak szerdán késő este tíz óra körül Tatabányán, a Sárberki lakótelep 220. szám mögötti füves területen. A rendőrség a lakosság segítségét kéri az ismeretlen férfi személyazonosságának megállapításában.
Egy tatabányai színesfémátvevő helyen, a hulladék között talált két éles repeszgránátot egy idős férfi.
Elfogtak egy férfit, aki autójával megpróbált elmenekülni az igazoltató rendőrök elől kedd hajnalban Tatabányán. Közben kidöntött egy közlekedési lámpát tartó oszlopot, majd kigyulladt kerekekkel hajtott tovább – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.
A tatabányai férfit jogerősen húsz év fegyházra ítélték a rémtettért. Sem az enyhítésért, sem a súlyosbításért történt fellebbezést nem vette figyelembe a Győri Ítélőtábla.
Tatabányán a képviselő-testület fideszes frakcióvezetőjének lánya négy trafik pályázatát nyerte el kereskedői múlt nélkül, a helyi kulturális központ ügyvezetőjének eddig könyvtárosként dolgozó felesége pedig két üzletet nyithat – közölte az MSZP Komárom megyei elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.
Fenyegetéssel szerezte meg egy járókelő pénzét egy 45 éves nő Tatabányán. A rablót a rendőrök elfogták - értesült a HavariaPress.
Tatabánya önkormányzata és a MÁV megállapodott, hogy összesen 40 millió forintot fordítanak a tatabányai vasútállomás utasok által használt területeinek felújítására.
Átadták Tatabánya központjában pénteken a Vértes Agorája nevű multifunkcionális közösségi központot, amelyet a korábbi Közművelődés Háza átalakításával hoztak létre, csaknem kétmilliárd forint ráfordítással.