Újabb újságíró távozik a 444-től, de egy volt telexest leigazoltak
Öten mentek és ketten jöttek rövid idő alatt a portálnál.
Öten mentek és ketten jöttek rövid idő alatt a portálnál.
Az együttes két koncertet is ad a fővárosban.
Egyedül a nem rég kinevezett vezérigazgató, Mátrai Károly és az egyik helyettese, Fazekas László tarthatta meg a székét.
Mostanra hat különböző egyetem Neptun-rendszerét törte fel valaki.
Jack Maxey amerikai republikánus aktivista azt állította, hogy a napokban átadta a magyar kormánynak a Joe Biden amerikai elnök fiától, Hunter Bidentől korábban kiszivárgott fotókat, videókat és e-maileket.
Otthagyja a Telexet Munk Veronika, alapító-főszerkesztő, tartalomfejlesztési vezető. Egy szlovák médiacég innovációért és új piacokért felelős igazgatójaként folytatja tovább.
A Corvinus tájékoztatást adott ki a hallgatóknak a támadásról, az ELTE egyelőre nem reagált.
A fellépését lemondták, új időpontot nem kapott a Dumaszínház.
Volodimir Zelenszkij már korábban is invitálta erre a magyar miniszterelnököt.
A felvételen Varga Zs. Andráson, a Kúria elnökén gúnyolódtak.
Az alapdíj a jövőben 1100 forint, a viteldíj 440 forint/ kilométer, a percdíj pedig 110 forint lesz.
A Gazdaságfejlesztési Minisztériumban azt fontolgatják, hogy a Covid-járvány és az energiaválság következtében olyan finanszírozási és működtetési gondok léphetnek fel a fürdőknél, amelyek megkönnyíthetik az állami kisajátítási műveletet.
Ezúttal Matolcsy György jegybankelnök kijelentéséről és a tanártüntetésekről kérdezték volna a miniszterelnököt.
A miniszterelnök az adventi mise után sem válaszolt a kritikus kérdésekre.
Két nőt és egy férfit őrizetbe vettek.
Spéder Zoltánra már nem haragszik, viszont Gerényi Gábor kijelentései nagyon súlyos testi sértést érnek az Index korábbi alapító-főszerkesztője szerint. Uj Péter a Partizán vendége volt.
A nyomozás elindult, gyanúsítotti kihallgatás azonban még nem történt a rendőrség tájékoztatása szerint.
Barakonyi Szabolcs az Origónál kezdte pályáját, majd az Index fotórovatát vezette, később pedig a Telexnél dolgozott.
Pásztor Istvánnak rendkívül jutányos bérleti díjat szavazott meg a helyi képviselő-testület gazdasági bizottsága.