Tízmilliót költ Terézváros arra, hogy magyarul tanítsa a kerületi iskolák külföldi diákjait
A programban a helyi óvónőket is fogják angolra tanítani, hogy kommunikálni tudjanak a külföldi gyerekek szüleivel.
A programban a helyi óvónőket is fogják angolra tanítani, hogy kommunikálni tudjanak a külföldi gyerekek szüleivel.
A kerületben még májusban is találtak kidobott karácsonyfát, de a Dessewffy utcai találat lett az új rekord.
Jutalmat adott az önkormányzat a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt, tavaly ősszel a tanársztrájkban való részvétel miatt kirúgott tanárának. A kerület ezzel a gesztussal üzen a pedagógusoknak.
Az elkövető menekülés közben szándékosan nekiütközött egy rendőrautónak is.
A kerületvezetésnek elege lett a mocsokból és bűzből.
Akár 400 millió forintnál is drágábban lehet lakást venni abban a terézvárosi házban, amely tetőszerkezete tavaly nyáron leomlott.
A rendőrök ötszáznál is több embert igazoltattak, és tucatnyi embert állítottak elő.
Száraz István beszállt egy Andrássy úti ingatlanfejlesztésbe, két befektetőcégben is társtulajdonos lett.
„Fontosabb, hogy meglegyen az otthonok ünnepi fénye, mint az utcáink pompája.”
Vágó Gábor azzal fenyegetőzik, hogy ezentúl csak momentumos szóróanyaggal fogja felszedni azt, ami a kutyája után marad.
Ne üsse bele az orrát az oktatási ügyekbe – hivatalnoknyelvről lefordítva körülbelül ezt írta a Belső-Pesti Tankerület szakmai vezetője a terézvárosi polgármesternek, aki találkozót kezdeményezett vele a Kölcsey tanárai és diákjai ügyében.
Soproni Tamás, a kerület polgármestere arra a kérte a lakókat, senki ne pakoljon semmit az utcákra.
A járó motorú járműbe beugrott, majd elhajtott.
Érdemes figyelni, mert bírság jár majd annak, aki este jogtalanul elfoglalja valamelyiket.
Soproni Tamás polgármester azt kéri, törvényben biztosítsák a menstruációs szabadság lehetőségét.
Magyar lányok becsábították a külföldi vendéget, akire a végén százezres számlát vertek rá.
A fiatalok az Oktogonnál, a Liszt Ferenc térnél és az Andrássy úton firkáltak.
A fővárosi rendőrök egy perc alatt elfogták a férfit.
Három és fél millió forintból pótolták a növényeket a Liszt Ferenc téren, további félmillió forintba kerültek a takarítószerek és az utcabútorok javítási munkái.
Többet kell majd sorban állni a Nyugati postán, mivel más fiók nem maradt nyitva a VI. kerületben.