Aranyérmes az asztaliteniszező Pálos Péter a paralimpián
London olimpiai bajnoka újra a csúcsra ért az S11-es kategóriában Tokióban.
London olimpiai bajnoka újra a csúcsra ért az S11-es kategóriában Tokióban.
Hajmási Éva pedig a negyedik lett szombaton.
A harmadik helyen végzett a csoportjában, így nem jutott elődöntőbe a magyar trió.
A magyar vívó dobogós helyen szeretett volna végezni, egyelőre nem tud felhőtlenül örülni az eredménynek.
A tálibok kezére került ország versenyzői nem indulhatnak. A magyar színeket 37 versenyző, illetve egy ugyancsak sportolói státusban lévő kerékpáros kísérő, azaz guide képviseli.
A japán szervezők szerint a tokiói paralimpiát nagyon nehéz körülmények között tudják megrendezni a fokozódó járványhelyzet miatt.
Összeomolhat az orvosi ellátás a szigetországban – figyelmeztettek a szakértők. Egy nap alatt csaknem 5000 új fertőzöttet jelentettek.
Véget ért a sporttörténet legrendhagyóbb olimpiája, az egy évvel elhalasztott, a pandémia közepette, nézők nélkül, a tévékameráknak megrendezett tokiói. A járvány a sportot nem tudta megállítani, de a hangulattal végzett.
Az olimpiára Tokióba érkezők, illetve a rendezvényen dolgozók közül csaknem négyszázan kerültek karanténba, mert megfertőződtek, illetve olyasvalakivel kerültek kapcsolatba, akiről később kiderült, hogy jelen van a szervezetében a kórokozó. Elszigetelve lenni persze sosem jó, annak viszont hatványozottan rossz, aki a játékokra versenyezni vagy tudósítóként érkezett. És mindezt még tetézi az, ha a körülmények sem megfelelőek és a tájékoztatás is hiányos. Az egyik érintett maga mesélte el nekünk, milyen ezt megélni.
Vetettünk rá egy utolsó pillantást, mielőtt kialszik vasárnap este.
Még dolgozik az elveszett elődöntő felett érzett csalódottság a magyar férfi vízilabda-válogatottban, de örültek a megnyert bronzéremnek. Nagy Viktor olimpiai dobogós eredménnyel fejezi be pályafutását.
Märcz Tamás csapata 9-5-re nyert a spanyolok ellen a tokiói olimpián.
London bronzérmese a harmadik olimpiáján a hatodik helyen ért célba. A másik magyar versenyző, Kasza Róbert 26. lett. Nem így képzelte el a befejezést, ezért hát megy tovább.
A férfi öttusázók versenyét a brit Joseph Choong nyerte.
Látták egymás szemében a tüzet, tudták, hogy bízhatnak egymásban, ez segítette őket győzelemhez – mondták a magyar női kajak négyes tagjai, akik szombat délelőtt sorozatban másodszor is megvédték olimpiai bajnoki címüket Tokióban.