#Törökország

Erdogan szerint nem lehet kibékülni a kurdokkal
 

Erdogan szerint nem lehet kibékülni a kurdokkal

A Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) való békefolyamatot 2012-ben az akkor még miniszterelnöki tisztséget betöltő Erdogan kormánya kezdeményezte. A cél az 1984 óta 40 ezer ember halálát okozó lázadás lezárása volt. A török elnök most azt mondta: ennyi volt.

MTI MTI


A törökök bombázzák az Iszlám Államot, de a kurdokat is
 

A törökök bombázzák az Iszlám Államot, de a kurdokat is

Török harci gépek újabb légicsapásokat mértek péntek éjszaka az Iszlám Állam (IÁ) állásaira Szíria területén. Közben Ankara levélben tájékoztatta az ENSZ-főtitkárt arról, hogy légi hadjáratot indított a dzsihadista szervezet ellen, mert a szíriai kormány nem képes és nem is akar fellépni ellene.

MTI MTI

Ezt a tíz helyet ne hagyja ki, ha Törökországban nyaral
 

Ezt a tíz helyet ne hagyja ki, ha Törökországban nyaral

Törökországban újra divat lett magyarul beszélni, mivel a közvetlen repülőjáratnak és a vízummentességnek köszönhetően egyre többen veszik az irányt Isztambul, Anatólia vagy épp Trója felé. De ne hagyjuk, hogy utazásunk kimerüljön a bóvli termékek vásárlásában: bemutatunk tíz varázslatos helyet, a lenyűgőző Alacatitól a legendásan hűsítő Manavgat folyón keresztül a Göreme tündérkéményeiig.

Simon H. Dóra Simon H. Dóra



Halállal fenyegetik plakátokon a melegeket Ankarában
 

Halállal fenyegetik plakátokon a melegeket Ankarában

A homoszexuálisokat halállal fenyegető plakátokat ragasztott ki egy iszlamista csoport a török fővárosban. Az AFP francai hírügynökség szerint a plakátok az intolerancia újabb jelei Törökországban azután, hogy rendőrség Isztambulban szétverte a meleg büszkeség napi felvonulást.

MTI MTI

Már lehet Törökországba repülni Sármellékről
 

Már lehet Törökországba repülni Sármellékről

Elindult az első török charterjárat Sármellékről: a török Freebird Airlines Airbus A320-as gépein 180 utast szállítanak Antalyába és vissza. Az idei nyárra tervezett 12 járat töltöttsége mintegy 70 százalékos, de a következő hetekben induló gépek már gyakorlatilag megteltek.

MTI MTI

Kurd lázadók öltek meg három török katonát
 

Kurd lázadók öltek meg három török katonát

Kurd lázadók megtámadták csütörtök reggel a török hadsereg egyik konvoját Törökország délkeleti részében, három katona meghalt – közölték a fegyveres erők. A tájékoztatás szerint a járműveket a kurd többségű, Irakkal és Szíriával is határos Sirnak tartományban támadták meg. A tűzharcban három katona és egy lázadó halt meg.

MTI MTI

Isztambuli merénylettől tart a német külügy
 

Isztambuli merénylettől tart a német külügy

Az isztambuli metróhálózat és a város buszmegállói elleni lehetséges támadásokra figyelmeztetett szerdán a német külügyminisztérium, miután a török légierő napok óta a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kurd lázadó szervezet észak-iraki állásait bombázza.

MTI MTI





Törökország légicsapást mért az Iszlám Államra
 

Törökország légicsapást mért az Iszlám Államra

Légicsapásokat mért péntek hajnalban Törökország az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges dzsihadista szervezet állásaira a török határhoz közeli szíriai Havar településen anélkül, hogy harci repülői behatoltak volna szíriai légtérbe – közölte a TRT Türk nemzetközi televíziócsatorna. Péntek éjjel a török hatóságok nagyszabású razziát tartottak Isztambulban iszlamisták és kurd milíciák feltételezett rejtekhelyein.

MTI MTI