Gázhiányt okozott az extrém hideg az USA több államában
A rendkívüli hideg miatt milliókat érintő propánhiány lépett fel a héten az Egyesült Államok néhány közép-nyugati és déli államában.
A rendkívüli hideg miatt milliókat érintő propánhiány lépett fel a héten az Egyesült Államok néhány közép-nyugati és déli államában.
Noha a Lamborghini tavaly bemutatott különlegessége, a Veneno 3,12 millió eurót, azaz mintegy 1 milliárd forintot kóstál, a Sant’Agata Bolognese-i gyártó nem kerít túl nagy csinnadrattát az átadás apropóján. Pedig ebből a járgányból tényleg keveset, mindössze három példányt hoztak forgalomba.
Az Egyesült Államok és Oroszország között tárgyalások kezdődtek arról, hogy amerikai elektronikus jelelfojtó berendezéseket is alkalmazzanak a szocsi téli olimpia védelmében - közölte szerdai számában a The New York Times.
Nyolcéves hőst gyászol egy amerikai kisváros, a kisfiú hat rokonát mentette ki egy égő lakókocsiból, majd a lángok közt veszett oda, miközben újabb családtagokat próbált kivezetni a tűzből.
Az emberek bőr alatti, egyedi vénamintázatát ismeri fel egy új amerikai bankkártya szkenner, amelyet idén januárban mutattak be a Las Vegas-i Consumer Electronics Show-n. A készülék szinkronizálja a felhasználó bankkártya adatait a csak rá jellemző, egyedi vénahálózatával, így fizetéskor elegendő a csuklónkat vagy a tenyerünket odatartani a készülékhez, és máris fizethetünk bankkártya nélkül is. A rendszer értékesítése februárban kezdődik az USA-ban, a vételárról egyelőre nincs információ.
Mintegy 1600 kilométeres, Kentuckytól Új-Angliáig terjedő frontvonalon indított új támadást az Egyesült Államok ellen a tél, a szerdára virradó éjszakára vastag hótakaróval borítva be az ország keleti felét.
Teherán megkezdte a vele tavaly novemberben kötött, az iráni atomprogram megfékezését célzó ideiglenes nemzetközi megállapodás végrehajtását - ismerték el ameirkai politikusok.
Az amerikai képviselőház két bizottsági elnöke is egy idegen hatalom felelősségét engedte sejteni vasárnapi nyilatkozatában a Moszkvába szökött amerikai informatikusnak, Edward Snowdennek a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési gyakorlatát leleplező kiszivárogtatásai mögött.
Halálra késelte két kisgyermekét egy anya, másik kettőt pedig megsebesített egy ördögűzésnek vélt szertartás közben az egyesült államokbeli Maryland állam Germantown városában - közölte vasárnap weboldalán a CNN amerikai hírtelevízió.
2016. május 6-ra halasztotta a Warner Bros. stúdió Az acélember című film folytatásának bemutatását, amelyben egymás ellen küzd majd a két szuperhős, Superman és Batman.
Véletlenül agyonlőtte egy négyéves kislány ugyancsak négyéves unokatestvérét nagyapjuk puskájával az Egyesült Államokban. A baleset csütörtökön történt, a detroiti rendőrség pénteken adott hírt róla.
Parkolásnál mindig érdemes behúzni a kéziféket, főképp akkor, ha egy nagy értékű járművet hagyunk egy lejtős parkolóban. Itt a példa, egyenesen New Yorkból!
Egy nappal a képviselőház után, 72:26 arányban az amerikai szenátus is megszavazta csütörtökön a következő nyolc és fél hónapra szóló, 1100 milliárd dolláros, kompromisszumos szövetségi költségvetést.
Az Egyesült Államok nem könnyű, de szükséges párbeszédet fog folytatni Magyarországgal a demokráciáról – jelentette ki csütörtökön az amerikai szenátus külügyi bizottságában megtartott meghallgatásán Colleen Bradley Bell budapesti nagykövetjelölt.
Három ember halt meg, köztük a tettes egy lövöldözésben az Egyesült Államokban, az Indiana állambeli Elkhartban, magyar idő szerint csütörtök kora hajnalban.
A havonta esedékes szolgálati rutinvizsgán elkövetett csalás miatt felfüggesztették az amerikai stratégiai nukleáris rakétaerők 34 tisztjét, hármat pedig azért, mert kábítószeres ügyekbe keveredett bele - közölte Deborah Lee James, az amerikai légierő minisztere szerdán Washingtonban.
Az amerikai képviselőház 359:67 arányban megszavazta szerdán a következő nyolc és fél hónapra szóló, 1012 milliárd dolláros, kompromisszumos szövetségi költségvetést.
Egy szövetségi bíró kedden érvénytelennek és alkotmányellenesnek nyilvánította az azonos nemű párok házasságára vonatkozó oklahomai tilalmat.
Három ember halt meg egy tömegkarambolban egy amerikai autópályán a havazás miatt.
Rossz helyen, a síneken parkolt egy személygépkocsi a houstoni Hermann Parkban, aminek baleset lett a vége: a Hondát eltrafálta a közkedvelt kisvonat, az incidenst az egyik utas a telefonjával rögzítette.