#Ukrajna





Ukrajna: állami vezetők hamis diplomával?

Több mint 30 magas beosztású állami tisztségviselőt gyanúsítanak azzal Ukrajnában, hogy hamis egyetemi diplomával tölti be állását – közölte szerdán luhanszki sajtókonferenciáján Hennagyij Moszkal ellenzéki ukrán parlamenti képviselő.

MTI

Megszüntetnék a vasúti átjárókat Ukrajnában

Az ukrán kormány azt tervezi, hogy 5-7 év alatt felüljárókkal és hidakkal helyettesíti a vasúti átjárókat az egész országban – jelentette be Harkivban tett munkalátogatásán Andrij Kljujev ukrán miniszterelnök-helyettes.

MTI

Ukrajnában is fennállhat az iszapömlés veszélye

Az Ukrajnai Zöldek Pártja (PZU) szerint Ukrajnában valós veszély, hogy a mikolajivi timföldüzem zagytározójában esetleg a magyarországihoz hasonló léptékű vörösiszapömlés következik be; a párt a nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) összehívását sürgeti az ügyben - írta csütörtökön a Komszomolszkaja Pravda ukrajnai kiadásának online változata.

MTI


Súlyos közlekedési baleset Ukrajnában, 43 halott

Súlyos közlekedési baleset történt kedden Ukrajna keleti részében: utasokkal teli busz ütközött össze vonattal egy vasúti kereszteződésben, negyvenhárman meghaltak, többen megsérültek - közölte az ukrán kormányfő. A szerencsétlenség a független Ukrajna történetének legtragikusabb közúti balesete.

MTI


Híd épül Kercs és Kavkaz között

Hidat építenek a Kercsi-öböl partján, a Krim-félszigeten lévő Kercs város és a Fekete-tenger másik partján fekvő Kavkaz kikötőváros között - egyebek között erről volt szó Dmitrij Medvegyev orosz és Viktor Janukovics ukrán államfő találkozóján az oroszországi Gelendzsikben hétfőn.

MTI

Az IMF dicséri Ukrajnát

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn a hét végén megdicsérte Ukrajnát a szerinte kitűnő teljesítményéért a költségvetés és a gazdaság rendbe hozatalában, és biztosra mondta, hogy az Ukrajnával kötött készenlétihitel-megállapodás első, most esedékes felülvizsgálata sikeres lesz.

MTI








Ukrajna is korlátozza gabonaexportját

Ukrajna is a gabonaexport korlátozását tervezi, a végleges döntést szerdán hozza meg a kormány. Ágazati források szerint az idén 2,5 millió tonnában, jövő január-június között ugyancsak 2,5 millió tonnában maximálná a búza és az árpa együttes kivitelét a kormányzat.

MTI