Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#VDSZSZ

MTI Itthon

Tárgyalnának a vasutasok a családtagok kedvezményeiről

A Vasúti Egyeztető Bizottság (VEB) ülés napirendjének kiegészítését kezdeményezte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterhez írt levélben, az érdekképviselet tárgyalni kíván a vasutas családtagok utazási kedvezményeinek megvonását célzó KDNP-s javaslatról - közölte a VDSZSZ szerdán.

MTI/Magyar Nemzet Gazdaság

Kivárnak a nagy állami vállalatok: januárra tolódnak a béralkuk

A nagy állami vállalatoknál is kivárják, hogy hivatalosan kihirdessék a jövő évi járulékokról, a minimálbérről, a szakmai bérminimumról és a bérkompenzációról szóló rendeletet, az érdemi bértárgyalások csak ezután, várhatóan januárban kezdődhetnek el - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.

hirado.hu Itthon

Gaskó: "jó helyen kapirgál Orbán Viktor miniszterelnök"

Ma 10 órától még folytatódnak a tárgyalások a Munka törvénykönyvének módosításáról, létezik azonban egy optimista verzió, miszerint 11 óráig megállapodás születhet, ezért fújták ma le a tiltakozó akciót – jelentette ki Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke az m1 Ma reggel című műsorában.

MTI Itthon

Tiltakozni készül a VDSZSZ is

Szakszervezeti demonstrációkkal és sztrájkkal fenyeget október 25-től a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, ha nem teljesítik addig követeléseiket – közölték szerdán. Országos választmányuk október 7-én a "Tisztes Munka Világnapja" alkalmából figyelmeztető demonstrációkat szervez.

MTI Karrier

A VDSZSZ egészen a bíróságig megy

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete bírósághoz fordul a még elégséges szolgáltatás ügyében, miután a szerdai egyeztetésen sem állapodtak meg a MÁV-val - mondta Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke.

Hírszerző/FH Itthon

A még elégséges szolgáltatásokról tárgyalna a MÁV-val a VDSZSZ

Tárgyalást kezdeményezett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a MÁV Zrt., a MÁV Gépészet Zrt. és a MÁV Start Zrt. képviselőivel azzal kapcsolatban, hogy a sztrájktörvény módosítása miatt december 31-e óta csak akkor jogszerű egy sztrájk, ha előzőleg a sztrájkolók megállapodnak a munkáltatóval a még elégséges szolgáltatásokról.

MTI Itthon

A MÁV öt szakszervezete tiltakozik a VDSzSz viselkedése ellen

Az együttműködő vasutas szakszervezetek az MTI-hez eljuttatott közleményükben felszólították a MÁV Zrt. vezetését, hogy biztosítsa a Vasúti Érdekegyeztető Tárgyalások (VÉT) zavartalan lebonyolítását, mivel, mint fogalmaznak a sokadik tárgyalás szakad félbe azért, mert a VDSzSz Szolidaritás engedély nélküli videofelvétel készítésével megzavarja a tárgyalás menetét és ellehetetleníti a tárgyalás folytatását.

MTI Itthon

A VDSZSZ alelnökének "rosszul esik", hogy a Fidesz a fizetésüket firtatja

Áll a vizsgálat elé a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) alelnöke, de "rosszul esik neki", hogy épp a Fidesz képviselője vetette fel: túl magas fizetést kapnak a MÁV-nál működő érdekképviseletek vezetői. Bárány Balázs az MR1-Kossuth Rádiónak elmondta, viszonyítás kérdése, hogy a másfél millió forintos fizetésüket valaki soknak vagy kevésnek tartja.

hvg.hu Itthon

Nem Budapesten csattant a VDSZSZ ostora

Befejeződött csütörtökön 8 órakor a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) hajnal 4 órakor megkezdett országos vasutas szolidaritási sztrájkja. A Mávinform szerint az országban töbnyire menetrend szerint jártak a vonatok. Bár a vasutassztrájkot a VDSZSZ a budapesti agglomerációra kívánta fókuszálni, inkább Kelet-Magyarországon késtek miatta a vonatok.

1 2 3 4
Elég vasat eszünk meg naponta? A válasz nem egyértelmű!

Elég vasat eszünk meg naponta? A válasz nem egyértelmű!

Ár-érték bajnokság: teszten a 200 megapixeles Honor 400 és 400 Pro

Ár-érték bajnokság: teszten a 200 megapixeles Honor 400 és 400 Pro

Várkonyi Andrea milliárdos lett

Várkonyi Andrea milliárdos lett

Ezen a nyilvános weboldalon tartotta kapcsolatot a CIA a kémjeivel

Ezen a nyilvános weboldalon tartotta kapcsolatot a CIA a kémjeivel

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Nem kelhetünk versenyre Mészárosékkal, de lett két százmilliomosunk - ezek az ötös lottó számai

Nem kelhetünk versenyre Mészárosékkal, de lett két százmilliomosunk - ezek az ötös lottó számai

Nyomtatók terjeszthettek egy vírust

Nyomtatók terjeszthettek egy vírust

Ezen a nyilvános weboldalon tartotta kapcsolatot a CIA a kémjeivel

Ezen a nyilvános weboldalon tartotta kapcsolatot a CIA a kémjeivel

Mégis megtartható a vasárnap délutáni szivárványos menet

Mégis megtartható a vasárnap délutáni szivárványos menet

A címlapról ajánljuk