Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szerint tömeges elbocsátásokra készül a MÁV humánpolitikai vezetése.
A szakszervezet közleménye szerint a MÁV munkahelyek megszüntetését tervezi, ami tömeges létszámleépítést eredményez. Példaként említik Záhony és Debrecen térségét, ahol mintegy száz vasutast akarnak elbocsátani a végrehajtó szolgálatból, holott a szakszervezetekkel kötött foglalkoztatáspolitikai megállapodás szerint ezt nem tehetnék meg.
Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke elmondta, hogy a foglalkoztatási megállapodás értelmében a forgalmi végrehajtó szolgálattól nem lehetne munkavállalót elküldeni. A szakszervezeti vezető hangsúlyozta a munkahelyek megtartásának fontosságát, és szerinte a vasúttársaság gondjaira nem "gyógyír" a dolgozók elbocsátása.
A VDSZSZ felszólítja a MÁV humánpolitikai vezetését, hogy hagyjon fel a létszám-leépítési kísérleteivel, és tartsa be a szakszervezetekkel kötött egyezséget. A tervezett intézkedései több száz vasutas család sorsát teszi tönkre, akik közül nem egyet vélhetően az árvíz okozta traumák is sújtanak − fogalmaznak.
A MÁV az MTI megkeresésére jelezte, hogy később reagál a szakszervezet állításaira.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.