Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megkezdődött a vasutasok szolidaritás sztrájkja hajnal 4 órakor - közölte Gelencsér László, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) ügyvivője az MTI-vel.
A VDSZSZ a BKV dolgozók munkabeszüntetéséhez kapcsolódva hirdette meg a reggel 8 óráig tartó munkabeszüntést, elsősorban a budapesti agglomerációra fókuszálva. Több területen kiszámíthatatlan lesz a vonatközlekedés, köztük a BKV sztrájkjában érintett fővárosi agglomerációban, miután nem született megállapodás a vasutassztrájk idejére nyújtandó elégséges szolgáltatásról.
A vonatok közlekedésében késésekre, útvonal-rövidülésre, vonatkimaradásokra kell számítani, várhatóan kora délután állhat helyre a menetrendszerű közlekedés. Gelencsér László az MTI-nek elmondta, a munkáltató törvénytelen módon több helyen is - főleg a kocsivizsgálók esetében - a sztrájk indítása előtt a szolgálatban lévőket nyilatkoztatni akarta, hogy nem vesznek részt a sztrájkban szolgálatuk során. A VDSZSZ tiltakozott a munkáltató törvénysértése ellen, és jogi lépéseket is tenni fog - mondta a VDSZSZ ügyvivője.
A MÁV-START Zrt. szerdai tájékoztatása szerint a sztrájk időtartama alatt, majd azt követően csütörtökön 12 óráig az InterCity vonatokat helyjegy és pótjegy nélkül igénybe lehet venni. A 12 óra után induló InterCity vonatokon az érvényes menetjegy mellé már szükséges a helyjegy és pótjegy megváltása is.
Az aktuális vasúti közlekedésről a www.mav-start.hu oldalon folyamatosan frissített információkat közöl a vasúttársaság. Ezen kívül a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatot megerősítik, az érdeklődők a 06 (40) 49 49 49-es telefonszámon kérhetnek információt. A nagyobb budapesti állomásokon utastájékoztatási feladatokat ellátó vasutasok teljesítenek szolgálatot csütörtökön 12 óráig.
A sztrájk miatt a 2010. január 14-ei utazásról lemondóknak az előre váltott menetjegyet, IC/IP pótjegy árát kezelési költség levonása nélkül visszatérítik a pénztárakban. A megvásárolt menetjegyek, IC/IP pótjegyek visszatérítése a sztrájk meghirdetésének időpontjától 2010. január 15-én pénteken 24.00 óráig igényelhető kezelési költség nélkül.
A Volánbusz Zrt. valamennyi járatán elfogadja csütörtökön 14 óráig a sztrájk ideje alatt érvényes vasúti bérleteket, illetve a MÁV arcképes igazolványokat, a MÁV-START által kibocsátott START Klub és START Klub Prémiumkártyákat és a BKSZ által kibocsátott bérleteket és kiegészítő bérleteket.
Csütörtökön egész nap a BKV Zrt. a közlekedő járatain elfogadja a MÁV arcképes igazolványokat, a MÁV-START által kibocsátott START Klub és START Klub Prémiumkártyákat, a BKSZ bérleteket és kiegészítő bérleteket.
A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) tájékoztatása szerint közlekedni fognak a GYSEV vonatai a szolidaritási sztrájk alatt a Sopron-Győr vasútvonalon. A tervek szerint az InterCity vonatok is útnak indulnak Sopronból. A Budapestről induló személy- és gyorsvonatok, valamint InterCity-k közlekedésében azonban fennakadásokra kell számítani. A sztrájk miatt késésekre lehet számítani a Budapest és Sopron, valamint Szentgotthárd irányába a közlekedő vonatoknál is. A GYSEV arra kéri utasait, hogy tájékozódjanak az állomási pénztáraknál, információs pultoknál, valamint a +36 (99) 517-212-es telefonszámon.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.