#Völner-botrány





Részletek hallgathatók meg a Schadl-Völner-ügy hanganyagaiból
 

Részletek hallgathatók meg a Schadl-Völner-ügy hanganyagaiból

Hallani, ahogyan Schadl György tárgyal a táskahordozójával arról, hogy mennyi pénzt és hova kell vinnie, ahogyan az is, amikor Völnerrel egyeztetnek, de egészen vicces jelenetekbe is belefuthatunk, például amikor Schadl felesége megpróbál a saját édesanyjával és az apósával virágnyelven beszélni, csak ők nem vették az adást, és egészen nyíltan beszélnek széfekről, meg széfkulcsokról.

hvg.hu hvg.hu

Polt szerint a „Tóni-gate”-ügyben „bűncselekmény megalapozott gyanúja nem volt megállapítható”
 

Polt szerint a „Tóni-gate”-ügyben „bűncselekmény megalapozott gyanúja nem volt megállapítható”

Miután kavarodás volt akörül, hogy az ügyészség a Schadl–Völner-ügy mellékszálaként a Tóni-gate ügyben vizsgálta-e, kicsoda „Tóni, Barbara és Ádám”, Polt Péter legfőbb ügyész végre egyenes választ adott: több szálon is nyomoztak, de semmi gyanúsat nem találtak. Pontosabban vannak részletek, amik még homályosak, illetve van olyan adat is, ami valamiért „nem közölhető”.


Az ügyészség szerint nem biztos, hogy még nyomoznak a „Tóni-gate” ügyében, vizsgálják a Schadl-ügy mellékszálát „Tónival, Barbarával és Ádámmal”
 

Az ügyészség szerint nem biztos, hogy még nyomoznak a „Tóni-gate” ügyében, vizsgálják a Schadl-ügy mellékszálát „Tónival, Barbarával és Ádámmal”

A Schadl–Völner-ügyben már megtörtént a vádemelés, a botrány egyik mellékszálában még folyik a nyomozás, legalábbis Hadházy Ákos képviselő azt közölte, hogy az ügyészség még vizsgálja, hogy a végrehajtói kar elnöke miről beszélgethetett „Tónival, Barbarával és Ádámmal”. Később az ügyészség közölte, hogy Hadházy összekevert két ügyet, és ők nem a "Tóni-gate"-ről tájékoztattak, de azt nem mondták, hogy akkor azzal mi van.

hvg.hu hvg.hu









Újabb gyanúsítottja van a Völner–Schadl-ügynek
 

Újabb gyanúsítottja van a Völner–Schadl-ügynek

Tizenhatra nőtt az igazságügyi tárca volt miniszterhelyettesét és a Magyar Végrehajtói Kar elnökét érintő, csaknem 900 millió forintos korrupciós ügy gyanúsítottjainak száma – tudta meg a hvg.hu. A letartóztatásban lévő két ember egyike Schadl György, míg Völner Pál szabadlábon védekezik.

hvg.hu hvg.hu



Már nem dolgozhat ügyvédként Völner Pál, a korrupcióval vádolt volt államtitkár
 

Már nem dolgozhat ügyvédként Völner Pál, a korrupcióval vádolt volt államtitkár

Nem gyakorolhatja október vége óta ügyvédi tevékenységét Völner Pál. A bírósági végrehajtói kar korrupciós botrányába belebukott volt igazságügyi államtitkár néhány hete még dolgozott, de ügyvédi státuszát inaktívra változtatta a kamara a vele szembeni vádemelés után. Fegyelmi eljárás is folyik ellene, ha bűnösnek találják, soha többet nem praktizálhat ügyvédként.