Putyin nem megy el Prigozsin temetésére
A Kremlnek egyelőre nincs is tudomása búcsúztatóról.
A belügyminiszterek szerint a minszki vezetésnek kellene lépnie.
A Wagner-vezérnek a halála után sebtében rögtönöztek egy emlékhelyet az orosz fővárosban, nem messze a Kremltől.
Az orosz hatóságok közölték: a genetikai teszt is megerősítette a Putyin ellen fellázadó hadseregvezető halálát.
A Franciaország volt afrikai gyarmatain végigsöprő puccsok mögötti franciaellenesség részben a kolonializmus utáni viszonyban gyökerezik. A nigeri államcsíny ugyanakkor stratégiai lehetőség Afrika számára, hogy maga alakítsa jövőjét.
Ferenc pápánál tett látogatása után nyilatkozott Novák Katalin köztársasági elnök egy olasz lapnak. Arról is beszélt: reméli, hamarosan elérkezhet a pillanat, amikor a pápa "kulcsszerepet kap a béketárgyalásokban".
Az orosz elnök arra utasította a Wagner-harcosokat, hogy írjanak alá hűségesküt az orosz államnak.
Azt még nem tudja az elnöki szóvivő, Vlagyimir Putyin elmegy-e az egykori Wagner-vezér temetésére, hiszen hivatalosan még azt sem tudják, tényleg meghalt-e.
A roncs és a helyszínre érkezett járművek is jól láthatók azon a műholdképen, melyet egy amerikai műhold készített Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér lezuhant repülőgépéről.
Mit jelent a Prigozsin-merénylet az orosz elitnek – és mit jelent a Nyugatnak? Közéleti podcastunk legfrissebb adásában Takácsy Dorka Oroszország-szakértő mesélt arról, hogyan tolmácsolta a Wagner-vezér fordulatát és halálát Putyin és a Kreml-propaganda, mi lesz ezután a zsoldoshadsereggel, és miért csalóka az ukrán ellentámadás sikertelensége.
Az orosz elnök azóta nem vette a szájára Prigozsin nevét, hogy az két hónapja ellene fordult.
Tehetséges üzletembernek nevezte a zsoldosvezért az orosz elnök.
Az ukrán elnök szerint országának semmi köze a repülőgép-balesethez.
Fehéroroszországban nem sokáig maradnak, Ukrajnába és Afrikába térhetnek vissza a Wagner zsoldosai – állítja a Stratfor. A geopolitikai elemzők szerint Putyinnak csak addig volt fontos a Prigozsinnal kötött megállapodás, amíg az érdekei úgy kívánták.
Több híve zokogva vett búcsút a Wagner orosz zsoldoshadsereg vezetőjétől, akinek a magángépe szerdán zuhant le.
A legtöbb politikus óvatosan nyilatkozott a Wagner-vezér halálhíre kapcsán.
Nagy gondot okoznak azok a háborúból hazatért elítéltek, akiknek hátralévő büntetését úgy engedték el, hogy legalább fél évet leszolgáltak az Ukrajnában harcoló orosz haderőben.
Páratlan fényűzés jellemzi azt az Embraer Legacy 600-as típusú repülőgépet, amely szerdán Moszkva mellett lezuhant, a fedélzetén Jevgenyij Prigozsinnal – aludni is kényelemben lehet rajta, de egy felszerelt konyha, és nem éppen az utasszállító járatokon megszokott mosdó is található a gépen.
Ukrán források szerint a fehérorosz különleges egységek próbálják megakadályozni, hogy a Wagner konvoja az orosz határ fele menjen.
Gépüket lelőhették Moszkvától nem messze.