Megjött a Windows-gyorsító frissítés, amire mindenki várt
Több módosítást is végzett a Windows 11-ben a Microsoft, így sokkal gyorsabb lesz a jövőben a rendszer frissítése.
Több módosítást is végzett a Windows 11-ben a Microsoft, így sokkal gyorsabb lesz a jövőben a rendszer frissítése.
Napvilágot látott egy lista, ami olyan programok neveit tartalmazza, melyek meggátolják a Windows 11 frissítését.
96 százalékig eljut, majd megáll az e havi biztonsági foltcsomag a Windows 11-hez – a hibáról már a Microsoft is tud, és dolgoznak a megoldáson.
A Trend Micro kiberbiztonsági cég elemzése szerint a Big Head nevű zsarolóvírusnak három variánsa van, ebből kettő kamu hirdetéseken keresztül próbálja becserkészni az áldozatait.
A Windows 11 tavaly októberi megjelenése óta várták a felhasználók az első olyan csomagot, ami a hiba- és teljesítményjavítás mellett új funkciókat is hoz a rendszerbe. Itt van, megjött.
A 22H2 nevű kiadás egyik újítása lehetővé teszi, hogy az emberek hangparancsok segítségével vezéreljék a számítógépüket.
Három évvel az aktuális felület, a Windows 11 megjelenése után érkezhet a Windows 12 – legalábbis az iparági pletykák szerint.
A Mars Express közel 20 éve vizsgálja a vörös bolygó felszínét, amihez ma más ősréginek számító technikát használ. De ezt is frissíteni kell, hogy a rendszer naprakész maradjon.
A Follina nevű biztonsági rés miatt adott ki nagyon fontos frissítést a Microsoft. Érdemes rögtön telepíteni.
A 22H2 jelű csomag egy sor újdonságot tartalmaz.
A kínai Hafnium csoport ismét aktivizálta magát, és a Windows egy rejtett hibáját kihasználva próbál adatokat szerezni. A módszer a Microsoftot is meglepte.
A microsoftnál nem vicceltek: azokon a számítógépeken, amik nem felelnek meg a Windows 11 kritériumainak, valóban egy figyelmeztető üzenet lesz látható.
A Microsoft nem erőlteti tovább a fantázianeveket, és a Windows 11-es korszakban már egyszerűbb jelöléssel látja el a soron következő frissítéseket. Ilyen a 22H2 is, ami a rendszerre készülő első nagyobb csomag lesz, rengeteg újítással.
A Windows 11 fejlesztése nem ért véget, a Microsoft pedig több újdonsággal is bővíti a felületet a következő időszakban. Az egyiket a Feladatkezelőn belül lehet majd tetten érni.
Megújult Jegyzettömb, Media Player, hatékonyabb ablakmegosztás, jobb tálca és még több androidos alkalmazás használatának lehetősége – csak néhány változás, ami már februártól a Windows 11 része lehet.
A Microsoft felfrissíti a Windows 11-ben is megtalálható Feladatkezelő megjelenését. Ez az operációs rendszer azon része, amellyel például be lehet záratni egy programot, ha nem reagált a kiikszelésre.
A fejlesztések némelyike a 2012-es Windows 8-ból származik, így már több mint időszerű a csere.
A Windows 11 bevezetése a fejlett funkciók miatt számos lehetséges előnnyel jár a számítógép tulajdonosok számára, és zökkenőmentesebb, illetve biztonságosabb felhasználói élményt ígér. Azonban az új operációsrendszer-verziókra való átállásnál mindig ügyelni kell a kompatibilitásra, és – főleg a cégeknek – körültekintően kell dönteniük arról, hogy a meglévő eszközöket fejlesztik vagy újakra cserélnek. A Kingston Technology összefoglalta a Windows 11-gyel kapcsolatos főbb szempontokat és rendszerkövetelményeket.
A Windows 11 piacra kerülésével a korábbi, 10-es rendszerváltozat még nem vonul nyugdíjba, így frissítések biztosan érkeznek majd hozzá. Most már azt is tudni, milyen ütemben.
A Microsoft egyre több PC-n, illetve laptopon engedi meg, hogy a felhasználó ingyen térjen át a modernebb Windows 11-re. A kedvezményezettek köre most ismét bővült.