A Microsoft egy újabb blogbejegyzésben szögezte le, hogy a következő időszakban több új funkcióval bővíti a Windows 11-et, aminek hatására „új élményeket” szerezhetnek majd a felhasználók. A változtatásokra most februártól lehet számítani, az MSPowerUser pedig összegyűjtötte, melyek ezek.
Az egyik izgalmas új funkció a Media Player nevű lejátszóhoz kötődik: ez a fejlesztés végre minden Windows 11-es gépen elérhető lesz, a jelenlegi Groove Music pedig eltűnik. Az utóbbiban lévő zenei gyűjtemény automatikusan átkerül majd az új felületre, amellyel természetesen videókat is lehet nézni. A Media Player emellett minden olyan lehetőséget megkap, ami a Groove Musicban is megvan.
A bővítés része a hatékonyabb ablakmegosztás, továbbá a megújult Jegyzettömb is, amit most még csak az Insider-program résztvevői próbálhatnak, ám hamarosan mindenki. A program érdekessége, hogy alkalmazkodni tud a rendszer témabeállításaihoz, emellett egy sötét és világos üzemmódot is kapott.
A blogbejegyzés szerint a fenti két program néhány újabb tálca-beállítással is bővül, ezen kívül elérhetővé válik az androidos alkalmazások Windowson belüli futtatásának lehetősége. A funkciót az Amazonnal és az Intellel együtt dolgozta ki a Microsoft, és a legjobb, hogy az AMD- és az Intel-alapú Windows 11-es PC-kre is kiterjed. Minden androidos appot ugyanakkor nem lehet majd így elindítani.
A Microsoft szerint a Windows 10 és a Windows 11 jelenleg több mint 1,4 milliárd havi aktív eszközön működik. A blogbejegyzés mindemellett arra is kitér, hogy a Windowson hatszorosára nőtt a Cisco WebEx, a Slack, a Microsoft Teams és a Zoom felhasználóinak száma. A jelenség oka a koronavírus-járvány.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.