Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
96 százalékig eljut, majd megáll az e havi biztonsági foltcsomag a Windows 11-hez – a hibáról már a Microsoft is tud, és dolgoznak a megoldáson.
Elismerte a Microsoft, hogy gond van a Windows 11 rendszer februári, KB5034765-ös számú biztonsági frissítésével, mely a felhasználók egy részénél egyszerűen nem települ.
Az érintetteknél két különböző hibaüzenet jelenhet meg – az egyik csak annyit ír, hogy „valami nem a tervek szerint sikerült”, míg a másik ki is fejti, hogy az adott frissítés telepítésével adódott gond. Közös az is, hogy a telepítés 96 százalékánál áll meg a folyamat minden érintett felhasználónál.
Nehogy ráengedje a gépére: baj van a Windowsra kiadott frissítéssel, eltünteti a tálcát
Kámforrá válhat a Windows 11 tálcája a legutóbbi frissítést követően - erre panaszkodnak a felhasználók több felületen is.
A Microsoft egy hivatalos dokumentációban elismerte a problémát, és jelezte, dolgozik a megoldáson, ami egy jövőbeni frissítéssel érkezik majd meg. Addig is a C:\$WinREAgent mappa törlése megoldást jelenthet, amit azonban nehezít, hogy egy rejtett mappáról van szó – ez tehát inkább azok számára javasolt, akik mélyebben ismerik a Windows működését. A törlés (és egy újraindítás) után azonban elméletileg rendben települ a frissítés.
Az már csak hab a tortán, hogy azok közül, akik telepíteni tudták a februári foltcsomagot, sokan a tálca eltűnésére panaszkodtak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.