Ismét szabadlábon Zuschlag János
Az egykori szocialista politikus ellen télen indult nyomozás, a gyanú szerint most adatlopással próbáltak meg kamupártokat létrehozni.
Az egykori szocialista politikus ellen télen indult nyomozás, a gyanú szerint most adatlopással próbáltak meg kamupártokat létrehozni.
Sajtóhírek szerint tiltott adatszerzés gyanújával kerülhetett őrizetbe.
Kamucélokra, kamuszervezeteknek szétszórt pénzhalmok mindenütt.
Távozik a Sanomától Ómolnár Miklós, helyét a Story élén a Zuschlag-könyv szerzője, Szalai Vivien veheti át. A finn vállalat tavasszal bejelentette, hogy kivonul a magyar piacról, és megegyezett a portfolió eladásáról a magyar Centrál Csoporttal.
Fürst György alpolgármester a Közép-Afrikai Köztársaság diplomataútlevelével igyekezett megúszni a felelősségrevonást a VI. kerületi ingatlanpanama ügyében – írja a holnap megjelenő Heti Válasz.
Az MSZP semmilyen érdemi, minőségbeli választ nem tud kínálni az ügyre, csak mennyiségit: mi csupán ennyit loptunk. Erre tellett. Úgyhogy számítunk a voksaikra, de semmit sem tudunk ígérni. Illetve bocsánat, csak azt tudunk.
Az egymillió forintnyi fiktív számlát kiállító Földes Gábort 100 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a táblabíróság.