"Nálam a megőrülés időszaka elcsúszott, de aztán hamar rájöttem, hogy mennyire üressé, felszínessé teszi az életemet, ha a siker és a rajongás a külsőmnek szól." (Szalai Vivien)

Ebben a történetben az a szép, hogy minden és mindenki a helyén van: a Századvég stratégiai igazgatója az interjúvoló újságíró szerepében; a csak írni nem tudó, dubajozás- és Stohl-ügyi bulvárírónő a politikacsinálóvá vált Napi Gazdaság kötelékében; végül ott van maga az interjúalany, történetünk hőse, aki hetekkel azután, hogy letöltötte hatéves börtönbüntetését, máris saját consulting- és coaching-cégben szakért.

A történet természetesen úgy kerek, hogy a Zuschlag János nevével és fényképével fémjelzett cég jogi szolgáltatások mellett vállal könyvelést és a könyvvizsgálatot is ("szakmailag felkészült, mérlegképes regisztrációval rendelkező munkatársakkal"), de a tevékenységi lista fénypontja a pályázatírás: "Az Ön igényei szerint elkészítjük, beadjuk és képviseljük pályázatait. Kérésére figyeljük az Önnek vagy cégének megfelelő pályázati kiírásokat." Ezt készséggel el is hisszük neki, nagyon remélve, hogy nem csúszott el a megőrülés időszaka.

A cég névadója ugyanis hat éven át fiktív civil szervezetek számára írt pályázatokon nyúlt le valós közpénzt, konkrétan úgy 75 millió forintot, úgyhogy hat évet ült, amiért "társtettesként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében és annak kísérletében részben tettesként, bűnsegédként, illetve felbujtóként, továbbá magánokirat-hamisítás vétségében, valamint felbujtóként elkövetett bűnpártolás vétségében" bűnösnek bizonyult.

A Zuschlag Consulting nyilván józanul felmérte piaci esélyeit, célcsoportját, és teljesen logikus módon úgy látta: ki mástól vásárolna az ember coachingot, profi jogi, könyvelési, de főként pályázatírási szolgáltatásokat, mint attól, aki már egyszer sikeresen bizonyított terepen?

Aki a szakmában ennyire hiteles, az nyilvánvalóan hiteles akkor is, amikor politikai nyilatkozatot tesz a komoly gazdasági napilapban, és Szalai Vivien celebbel leleplező könyvet írat nevezett napilap kiadójánál. Hogy az immár saját bölcsességeinek idézetoldalaival is büszkélkedő, két lábon járó Coelho-generátor ("Az élet rendje. Születünk, meghalunk. De vajon tényleg az az igazi halál, amikor megáll a szívünk?"), aki állítólag magyar–filozófia szakos tanár, pontosan hogyan került a képbe, nem tudni, csak azt, hogy "Cusi" úgy érezte, üzenete van a világ számára, és azt az üzenetet ez a nő tudja a legjobban közvetíteni. Így történhetett, hogy nem egyszerűen egy bulvárkönyv született – nem, kordokumentum, ezzel a szóval magyarázzák legalábbis a századvéges arcok, hogy miért adták ki ezt a profiljuktól totálisan idegen politikai pornót.

A főállásban, sőt, vasár- és ünnepnapon is rendszeresen hazudozó szocialisták tehát időnként mégiscsak szavahihetőek, általában akkor, ha önmagukat és pártjukat leplezik le kampányidőszakban, tekintet nélkül életszerűségre, logikára, Századvégre. "Zuschlag mondandóját éppen az a hat év börtön hitelesíti" – adja meg a morális pluszt Bayer Zsolt, de így gondolhatta ezt nyilvánvalóan Barcza György főszerkesztő és G. Férfiasság Gábor főstratéga is, akik egy egész kolumnán adtak teret annak, hogy három főszoci egy nejlonzacskóban 50 millió forintot adott át a nem sokkal azelőtt leszerepelt Zuschlag Jánosnak, csak azért, nehogy véletlenül induljon a választáson. Bizonyíték természetesen nincs, nem is lehet. A logikus cáfolat pedig nem érdekel senkit, ahogy az sem, hogy Gyurcsány anno a kipattant lenyúlási ügyek miatt hétpontos szigorító csomagot vezetett elő (összeférhetetlenség, párt- és kampányfinanszírozás stb.), amit rajta kívül mindenki elvetett.

Kizárólag szegény hülye Tóbiás József tartja "gyanúsnak", hogy ezt az egészet három héttel a választások előtt hozzák elő. Az égvilágon semmi gyanús nincs benne: beindult a normál fideszes üzemmód, tessék továbbsétálni.

Három héttel a választás előtt nagyjából ezek hitelesítik az előkerült történeteket: egy börtönviselt, mérges, és a jelek szerint megvehető fiatalember; egy nejlonzacskó, 25 éve mindenfajta szocialista típusú mutyi elengedhetetlen kelléke; egy Köztársaság téri titkárnő; egy jobb sorsra és íráskészségre érdemes celeb. Őszöd-ügyben megteszi egy halott forradalmár is. Ráadásul a lehető legjobbkor kerül elő a hihetetlen vagyonra szert tett S. Gábor volt MSZP-alelnök bissau-guineai hamis útlevele is, ezúttal nem egy MSZMP-matricás széfből, hanem egy olyan ember trezorjából, aki kapcsolódik az évtized egyik legkétségesebb magyar vállalkozásához, a Sólyom Airways-hez is.

Érdekes lehetett az interjúhelyzet, sőt, consulting az amúgy egyre jobban kézben tartott Napi Gazdaság szerkesztőségében: véletlenül sem merül fel senkiben hitelességi problémaként az, hogy egy olyan cégbirodalom állítja pellengérre (amúgy teljes joggal) a fiktív pályázatírás/állami pénzlenyúlás témakörét, amely az elmúlt években, leginkább a haveri kormányzásnak köszönhetően, úgy 5 milliárd forintnyi közpénzhez jutott. A kötetben aztán Zuschlag, amikor éppen nem azt taglalja, hogyan szopták le ("Ő lenyelte") vagy zaklatták egy liftben, készségesen mesél a pártkasszából történő támogatások különféle technikáiról. Amikben az a szép, hogy messze nem csak az elmúltnyolcév, hanem az elmúlt negyedszázadunk összes kormányára ráismerni bennük, incl. erre a mostanira.

Barcza főszerkesztő a megjelentetés szándékáról azt mondta, "arra akartak rávilágítani, hogy a magyar társadalom a Kádár-korszak óta hazugságban él, a közéletet átszövi a korrupció (…)." Remek. De akkor mi is volt a baj az őszödi beszéddel? A választás szempontjából szomorú, de semmiképpen sem meglepő következmény mindenesetre az, hogy a szocialisták számára kampányüzenetként marad a "mi mégiscsak kevesebbet, ill. kevésbé szervezetten loptunk, mint ezek", tehát tekintsük őket a kisebbik rossznak. Dacára annak, hogy ők valóban egy jelentős időzített bomba, ki tudja, melyikükről mi jelenik meg holnapután, és ők továbbra sem fognak tudni semmilyen érdemi, minőségbeli választ kínálni, csak szimpla mennyiségit: mi csupán ennyit loptunk. Erre tellett. Úgyhogy számítunk a voksaikra, de semmit sem tudunk ígérni, illetve bocsánat, csak azt tudunk.

Van ennek a történetnek bármi tanulsága? Idézzük Szalai Vivient: "Az élet kegyetlen igazsága, hogy a halál árnyékában a pénz mit sem ér. Csupán annyit, hogy kibélelhetjük vele a koporsónkat." Ezen túlmenően semmi.