Adománygyűjtés indult a budapesti házomlásban megsérült balerina javára
Édesanyja szerint a táncművész állapota folyamatosan javul.
Édesanyja szerint a táncművész állapota folyamatosan javul.
Marta Kauffman szégyelli magát, és bűntudatot érez, amiért minden szereplő fehér volt az ikonikus sorozatban.
Négy hónap alatt 915 millió forintot osztott szét leányvállalata útján az állami lottócég, ennek negyede egy vitorlás megvásárlását segítette, de 141 milliónak örülhetett Pataky Attila, 70 milliónak pedig a Békemenetet szervező CÖKA. A Habonyt és Rogánt reptető családi vállalkozás idén is kapott támogatást, de jutott pénz Demjén Rózsi koncertszervező cégének és a Polgárok Házát fenntartó alapítványnak is.
Mivel Kövér László még nem engedte esküt tenni a független képviselőt, fizetést sem kap. De nem magának kér Hadházy Ákos: hatmillió forintot szeretne összekalapozni, hogy a stábját fizetni tudja, és folytathassák a “korrupciós esetek feltárását”.
A férfi 2,3 millió forintot utalt a koraszülötteket támogató Plüss Kommandónak.
A Pentagon azonban nem árulja el, hogy pontosan hány darab és milyen típusú vadászrepülőt küldtek Ukrajnának.
Izrael élelmiszereket, tisztálkodási szereket küldött a kárpátaljai rászorulóknak.
Az adománygyűjtő akció keretein belül létfontosságú eszközöket kapott a Peter Cerny Alapítvány.
Az Epic Games és az Xbox igen komoly bevételről mondott le, hogy segítse az ukránokat.
Az olajtársaság közleményében jelezte: kiállnak Ukrajna mellett.
A szerbiai születésű művész tizenkét évvel ezelőtti, hatalmas sikerű performanszát játssza újra a legnagyobb összeget ajánló rajongóival, a bevételeket pedig Ukrajna megsegítésére költi.
A szálló 300 férőhelyes, egyelőre 30 napra bérelték ki.
A CÖKA vezetősége 250 ezer forintot adományoz a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek az Ukrajnából érkező menekültek támogatására.
A színész nem közvetlenül az ukránokat segíti, hanem egy nemzetközi alapot.
Egyre gyakrabban találkoznak olyan magyar lakcímmel rendelkező emberekkel, akik a háború elől menekülők közé vegyülnek az adományokért.
Ha összejön ugyanennyi, megduplázza az összeget a világhírű brit író.
Az adomány egy részével, 500 ezer dollárral egy magyarországi szervezet humanitárius munkáját segíti a keresőcég.