#akvárium

Orbánig érő lobbizáson dőlhet el az Akvárium sorsa

Közbeszerzési versenyeztetés nélkül újítja fel 2,5 milliárdból az állam Budapest központi terét, az Erzsébet teret. A jogszabályi előírásokat úgy kerülték ki, hogy a téren működő intézményeket egy kusza hátterű állami cégre bízták. Ezzel viszont új gazdája lett a Gödör-Akváriumnak is, így nem tudni azt sem, hogy maradhat-e a tavaly kiválasztott – a Sziget-birodalomhoz tartozó – cég, amely a szórakoztatásért felel. A felújítás idejére elköltözött a térről a Design Terminál is: miközben lábra kaptak olyan hírek, hogy étterem kerül a helyére, hivatalosan ezt az állami vagyonkezelő cáfolta. A háttérben komoly lobbizás folyik, az államnak pedig nagy tervei vannak a térrel.

MLF

Két tuti tanács halvásárláshoz

A legtöbb családban a halászlé és a rántott hal a karácsonyi menü része, így az ünnepek előtt az átlagosnál sokkal többen keresik a friss halakat. A piacokon, a nagy élelmiszer áruházakban a jókora zsúfolt akváriumokat látva azonban sokan elbizonytalanodhatnak: mennyire biztonságos ilyet vásárolni?

hvg.hu

Szexi, mint egy jó könyv teste

Az irodalom is lehet szexi, azaz izgalmas és vonzó, akkor is, ha tömegesen csinálják. Össznépi irodalmi-popkulturális zsongásban telik Budapest négy napja június 6. és 9. között: a Margó fesztivál.

hvg.hu


Ki mossa le a belvárosi szégyenfoltot?

Április 9-én jelent meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányrendelete, amely a volt Gödör, ma már Erzsébet Téri Kulturális Központ és Park felújítását sürgeti. Elsősorban nem kellett volna lerohasztani. De talán most új erőre kap.


Olyan, mint az Apple: egy japán guru rajongóit bombázza a magyar trió

Extrém vállalkozásba kezdett egy agrármenedzser, egy informatikus és egy volt RTL klubos: magyar kézműves termékekkel, különleges tápszerekkel és egy új találmánnyal akarják ellátni Törökbálintról Európát. Egy olyan, Japánból terjedő hobbi igényeit akarják kielégíteni, amely az elmúlt 5-10 évben milliókat ejtett rabul. A fanok víz alatti világokat próbálnak reprodukálni. A különleges vállalkozásukat sikerre vivő „konok magyarok” 4. része.

M. László Ferenc

Macaron nap a Belvárosban

Nagyon kell sietni, ha valakinek a boldogsághormonjai a színes kis süteményekben lakoznak. Legalábbis, ha nem akar lemaradni a második magyarországi Macaron napról.

hvg.hu

Így próbál Balatonfüred még több látogatót vonzani

A Balaton élővilágát bemutató ökoturisztikai látogatóközponthoz és sétányfelújításhoz nyert több százmillió forint pályázati forrást a balatonfüredi önkormányzat. A 450 millió forintot európai uniós forrásból, turisztikai attrakciók kategóriában nyerte az önkormányzat, ebből valósítják meg a Tagore sétányon az ökoturisztikai látogatóközpontot.

MTI





Kabaré, birka, szerelem a Sötét Oldalról

Disznófejű szellem és háztáji románc, nem csak kétlábúakkal.A weimari Németország, az angol freakshow és az óvilági dekadencia találkozásának példája a Tiger Lillies: a brit kabarészínház-zenekar vasárnap az Akváriumban mutatja be igéző show-ját.

F.L.



Balkáni tahó-show az Erzsébet téren

Kedélyborzoló zenék és lengyel-magyar underground arcok találkozójának álcázott neodadaista kabaré autentikus balkáni, illetve közép-kelet-európai ízekkel, irodalommal és tahósággal. A belváros olvasztótégelyében rendezték meg a Dwa Bratanki Fesztivált, ahol elborult zenék hangoltak drMáriás új könyvének bemutatójára, és a Tövisházi Ambrussal felturbózott Tudósok zenekar is fellépett.

Nagy Dániel

Navracsics huszonéves megmondóemberekkel építi bázisait

Hiperaktív, a divattervezéstől a designon át a fesztiválszervezésig és ifjúságpolitikáig sok mindennel foglalkozó fiatal kommunikációs szakemberekkel, politikusokkal vette körbe magát Navracsics Tibor a 2010-es kormányalakításkor. Bár azóta közülük ketten távoztak a napi politikából, eddig azon dolgoztak, hogy a kormányzatot "trendivé" tegyék.

M. László Ferenc



Nyit az Akvárium: szemét miatt folyt be szerdán a víz

Az Akvárium Klub (volt Gödör Klub) üzemeltetői elhárították a tegnap este keletkezett üzemzavart, így az Erzsébet téri kulturális központ újra megnyitotta kapuit - közölték az üzemeltetők. Ma a Maszkura és Tücsökraj lemezbemutató koncertje után 11 órától a szervezők megtartják a tegnap este elmaradt reggae bulit is a jamaicai Perfecttel.

hvg.hu