Netanjahu kormánya lekapcsolta az al-Dzsazírát Izraelben
Elfogadták a csatorna bezárásáról szóló döntést, a katari szolgáltató jogi válaszlépésre készül.
Elfogadták a csatorna bezárásáról szóló döntést, a katari szolgáltató jogi válaszlépésre készül.
Egy izraeli rakéta találta el az épületet.
A liberális Nyugat és az iszlám szigorúan értelmezett értékei is összecsapnak a hagyományőrző, de az emberi jogokat megnyirbáló és a vendégmunkásokat kihasználó Katarban, amely a klímája miatt télre halasztott labdarúgó-világbajnokság házigazdája.
Sirín Abu Aklát Dzseninben lőtték meg, a nőt azonnal kórházba szállították, ahol azonban nem tudták megmenteni az életét.
Hosszú interjút adott a külgazdasági és külügyminiszter a pánarab hírtévének, amelyben kijelentette: nincs szó arról, hogy Magyarország ki akarna lépni az EU-ból.
Az interjút a riporter azzal a kérdéssel vezette fel: megölte-e Orbán Viktor a demokráciát Magyarországon?
Világszerte beszámolnak a lapok arról, hogy határozatlan ideig nem vehet részt az Európai Néppárt (EPP) döntéseiben a Fidesz, miután a pártcsalád tagjai 190:3 arányban szavaztak a tagsága felfüggesztéséről.
A világszerte ismert hírtelevízió elsötétítése is rajta van a Katarnak továbbított 13 pontos követeléslistán.
Kibertámadás érte az al-Dzsazíra katari tévét, de valamennyi egysége működőképes - közölte csütörtökön a cég egyik vezetője.
Letartóztatták az al-Dzsazíra katari székhelyű pánarab hírtelevízió egy hírproducerét Egyiptomban. Mahmúd Huszeint azzal vádolják, hogy megkísérelte megdönteni Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kormányát.
Három év börtönre ítélte a másodfokon eljáró kairói büntetőtörvényszék az al-Dzsazíra hírtelevízió Egyiptomban perbe fogott újságíróit. Az al-Dzsazíra azonnal botrányosnak és visszataszítónak minősítette a szombaton kihirdetett ítéletet, amelyet a sajtószabadság elleni szándékos támadásként bélyegzett meg.
Hazarepült szerdára virradóra Berlinből az al-Dzsazíra hírtévé műsorvezetője, akit három napig tartottak fogva a német fővárosban. Letartóztatásának továbbra is tisztázatlan körülményei egyre kényelmetlenebb helyzetbe hozzák a német hatóságokat.
Nem sugározhat öt napig Indiában az al-Dzsazíra hírtévé az egyik tudósításában mutatott térkép miatt: India kormánya azért rendelte el csütörtökön a tilalmat, mert Kasmír egy részét nem indiai területként tüntették fel.
Szabadon engedték csütörtökön Párizsban az al-Dzsazíra hírtelevízió három munkatársát, akiket előző nap azért vettek őrizetbe, mert a Bois de Boulogne parkban délután drónt reptettek – közölte a francia rendőrség.
Kijöhetett a börtönből péntek reggel az al-Dzsazíra hírtelevízió két újságírója Egyiptomban. Baher Mohamed és Mohamed Fahmy több mint egy évet volt rácsok mögött. Szabadulásuk hírét több nagy hírügynökség is közölte a családtagokra hivatkozva.
A British Broadcasting Corporation (BBC) brit közszolgálati rádió- és tévétársaság újságírói, munkatársai leragasztott szájjal és ''Szabad újságírást'' feliratú papírlapokkal tüntetnek a szólásszabadságért a vállalat londoni székháza előtt
Az új egyiptomi államfő azt ígérte kedden, hogy nem szól bele az igazságszolgáltatás döntéseibe. Abdel-Fattáh esz-Szíszi így reagált arra, hogy nagyon sokan felháborodtak külföldön az al-Dzsazíra hírtelevízió munkatársaira hétfőn kiszabott börtönbüntetés miatt. Az újságírókat hónapok óta fogva tartják Egyiptomban.
Azonnali hatállyal felfüggeszti működését az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió Egyiptomból kitiltott csatornája, amelynek a tudósításai komoly diplomáciai feszültséget okoztak Kairó és a televíziót finanszírozó Katar között - derül ki a hírtelevízió honlapján hétfőn megjelent jelentésből.
Hazakerülhetnek az al-Dzsazíra hírtelevízió Egyiptomban fogva tartott újságírói. Egy újonnan hozott törvény felhatalmazza ugyanis az államfőt arra, hogy engedélyezze az országban vád alá helyezett, vagy már elítélt külföldiek hazatérését – közölte csütörtökön az egyik érintett fogoly ügyvédje az Ahram Online című egyiptomi hírportálnak.
Az al-Dzsazíra hírtévé egyik Egyiptomban bebörtönzött újságírója 15 ezer egyiptomi fontot adományozott az észak-afrikai államnak két nappal azután, hogy hét év börtönre ítélték. Az új egyiptomi elnök a héten jelentette be, hogy lemond vagyonának és havi fizetésének feléről az ország javára – adták hírül csütörtökön egyiptomi lapok.