A légitársaságok is frászt kapnak a részeg britektől
A légitársaságok próbálkoznak, egyelőre hiába.
A légitársaságok próbálkoznak, egyelőre hiába.
hvg.hu
„A részeg voltam, mint a disznó, nem emlékszem semmire” – önmagában még nem érv, pláne nem mentség semmire. Ha közszereplő vagy, ha nem. A "nem" pedig minden körülmények között "nemet" jelent.
Hercsel Adél
A szomszédok jelentették a rendőrségnek a medencés partit, ahol a fiatalok alulöltözötten táncoltak és alkoholt fogyasztottak. Súlyos pénzbüntetésre számíthatnak.
MTI
Most épp az derült ki, hogy a bőrrák kockázatát növeli, ha naponta megiszunk egy pohár bort.
hvg.hu
Ezúttal nem bug, hanem feature, hogy a nemes italban méretes fémdarabok találhatók.
hvg.hu
Minden idők egyik legviccesebb közszolgálati pillanatának lehettek részesei, akik nyomon követték Bencze Péter szombati bejelentkezését a bajai halászléfőző versenyről. Az MTVA a Balatoni nyár című műsorban jelentette be, mi lesz a riporter sorsa.
hvg.hu
Egymilliárd dollárért vásárolja meg a Diageo brit szeszesital-gyártó cég a Casamigos tequilavállalatot, amelynek George Clooney az egyik társalapítója.
MTI
A Blikk szerint meggyötörve, monoklikkal a szeme alatt látták a rendelőben Szilágyi István színművészt.
hvg.hu
Igaz, a gyilkosságért nem az iszlám, hanem az alkohol a felelős.
MTI
A golfozó nem először ült volán mögé úgy, hogy ivott előtte.
hvg.hu
Az oroszok többsége, 70 százaléka fogyaszt alkalmanként alkoholos italokat. Ez valamivel kevesebb, mint 10 évvel ezelőtt, akkor még 76 százalék volt az arány - egyebek között ez derül ki a Levada Központ felméréséből.
hvg.hu
Kanada-szerte terítették az ütős Bombay Sapphire gint, amely véletlenül 77 százalék alkoholt tartalmaz, bár a címke csak 40-et ígér.
hvg.hu
Alapvetés, hogy a kormány mögé mindig csak teljesen józanul ajánlott beülni, de vannak olyan országok, ahol a hazainál elnézőbbek a hatóságok.
hvg.hu
A hatóságok az adott útszakaszokon közlekedők mindegyikét megállították, és természetesen a zéró tolerancia elvét alkalmazták.
hvg.hu
Egy-egy hónapot tölt a világ több országában egy orosz bárpultos, és közben tapasztalatot szerez a piálási szokásokról. Danil Nevsky most megosztotta velünk ezeket, meg azt is, hogy szerinte például a pálinkának az elnevezése nem szerencsés.
Czeglédi Fanni
A kényszeres döntések valóban kényszeresek tudnak lenni.
Pulzus
Kevesebb, mint egy hét maradt a jövedéki adóköteles termékek gyártásával, forgalmazásával foglalkozó cégek számára, hogy bejelentsék a NAV felé, kívánják-e folytatni tevékenységüket az idén április 1-től hatályba lépő új szabályozások mellett is. Amennyiben a vállalatok lekésik a határidőt, akkor az új jövedéki szabályozás hatályba lépésével nem folytathatják tevékenységüket.
hvg.hu
Már látszik, hogy mi lesz az idei fesztiválok és bulik sztárja, amelynek segítségével jóval olcsóbban és könnyebben juthatunk alkoholhoz, mintha a pultnál állnánk sorba.
hvg.hu
Izlandon az utóbbi húsz évben meglepő mértékben csökkent a kamaszkori dohányzás, alkoholfogyasztás és droghasználat. Hogy hogyan csinálták és miért nem csinálja minden ország utánuk, a divany.hu mutatta be.
hvg.hu