Nőtt az amerikai olajtartalék
A szakértők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai olajtartalék a múlt héten.
A szakértők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai olajtartalék a múlt héten.
MTI
A "legjobb feltevésem szerint" az irányadó kamat 2014 végéig változatlanul nulla százalék körül marad - jelentette be szerdai sajtóértekezletén Ben Bernanke, a Fed elnöke az amerikai központi bank Nyíltpiaci Bizottságának (FOMC) kétnapos kamatdöntő ülését követően.
MTI
A szakértők által vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az amerikai olajtartalék a múlt héten.
MTI
Olcsó munkaerő, hihetetlen rugalmasság, megoldás mindenre. A kínai siker titka.
hvg.hu
A tavalyi év utolsó heteiben volt a legerősebb az amerikai gazdaság azóta, hogy tavasszal úgy látszott, a recesszió felé csúszik - olvasható az amerikai jegybank 12 körzetének szerdán ismertetett közös jelentésében, az úgynevezett Bézs Könyvben.
MTI
Az Egyesült Államok tavalyi gáztermelése rekordszintű volt, felülmúlta az 1973. évi csúcsot az ország energiaügyi hivatalának (EIA) adatai szerint.
MTI
A szakértők által vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az amerikai olajtartalék a múlt héten.
MTI
Az elemzők szerint többnyire jó hírek várhatók az amerikai gazdaságról a héten. Az év utolsó előtti hete zsúfolt lesz adatokkal, és az előrejelzések általában biztatók arra nézve, hogy az Egyesült Államokban folytatódik és jövőre is folytatódni fog a gazdasági növekedés.
MTI
Az előző hónaphoz képest stagnáltak novemberben az amerikai fogyasztói árak - közölte pénteken az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala.
MTI
Az amerikai szövetségi költségvetésben 137,3 milliárd dolláros hiány keletkezett novemberben, a folyó költségvetési év második hónapjában.
MTI
A felülvizsgált szeptemberi 44,17 milliárd dollárról 1,6 százalékkal 43,47 milliárd dollárra csökkent októberben az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya - közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium pénteken.
MTI
Javulást mutat a novemberi fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban, a Michigani Egyetem és a Thomson Reuters közös felmérése szerint.
MTI
Az amerikai lakásépítők bizalma minimálisan javult, másfél éve legmagasabb szintre nőtt, de továbbra is igen alacsony szinten áll novemberben, ami azt jelzi, hogy az építőipar kilátásai rendkívül gyengék.
MTI
Az elemzők által várt stagnálás helyett csökkentek októberben az előző hónaphoz képest a fogyasztói árak az Egyesült Államokban.
MTI
Erős költekezésbe kezdtek az amerikaiak, miközben a jövedelmek alig bővültek.
MTI
Csökkentek a tartós fogyasztási cikkek megrendelései az Egyesült Államokban szeptemberben, de a szakértők által vártnál valamivel szerényebben. Négy hónapon belül harmadszor regisztráltak csökkenést szeptemberben.
MTI
A kongresszus részenként fog szavazni a 447 milliárd dolláros munkahelyteremtő törvényről, miután a csomag egésze a szükséges minősített többség nélkül megfeneklett a szenátusban - jelentette ki hétfőn az észak-karolinai Asheville-ben, a háromnapos, két államot érintő kampánykörútjának első állomásán Barack Obama amerikai elnök.
MTI
Az Egyesült Államokban némileg visszaesett a szolgáltatási ágazat teljesítménye szeptemberben: a szolgáltatási beszerzési menedzser index 53,0 pontra csökkent az augusztusi 53,3 pontról, az amerikai beszerzési menedzser intézet (ISM) szerdán ismertetett adatai szerint.
MTI
Az amerikai gazdaság akkor kerülheti el a recessziót, ha az amerikai és az európai vezetők is megteszik a növekedéshez vezető lépéseket - mondta Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter.
MTI
Az előző hónaphoz képest gyorsult a feldolgozóipar növekedése az amerikai beszerzési menedzser intézet (ISM) szeptemberi ágazati beszerzési indexének tanúsága szerint. A szeptemberi érték 51,6 pont lett az augusztusi 50,6 pont után.
MTI