Nőtt az amerikai termelékenység
A szakértők által vártnál nagyobb mértékben javult a termelékenység az amerikai, mezőgazdaságon kívüli ágazatokban az idén a második negyedévben a szerdán közölt előzetes számítások szerint.
A szakértők által vártnál nagyobb mértékben javult a termelékenység az amerikai, mezőgazdaságon kívüli ágazatokban az idén a második negyedévben a szerdán közölt előzetes számítások szerint.
MTI
Mérsékelt ütemben növekedett az amerikai gazdaság júniusban és július elején - olvasható az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 12 körzetének szerdán ismertetett közös jelentésében, az úgynevezett Bézs Könyvben.
MTI
A szakértők által vártnál némileg kisebb mértékben csökkent az amerikai olajtartalék a múlt héten.
MTI
Az amerikai feldolgozóipar teljesítménye 2009 júliusa óta először csökkent az idén júniusban, az új ipari megrendelések pedig zuhantak.
MTI
Rekordod döntött az idén az amerikai fegyverexport: a kivitel meghaladta az ötvenmilliárd dollárt a Szaúd-Arábiával és Japánnal kötött fegyverüzleteknek köszönhetően – közölte csütörtökön egy magas rangú amerikai kormányilletékes.
MTI
Két, egymástól gyökeresen eltérő gazdasági irányvonalat vázolt a jövőre vonatkozóan csütörtökön Clevelandben Barack Obama és Mitt Romney.
MTI
Csökkent ugyan az amerikai olajtartalék a múlt héten, de a szakértők által vártnál kevésbé.
MTI
Az amerikai szövetségi költségvetés 124,64 milliárd dolláros hiánnyal zárta a májust, amikor a kiadások felülmúlták a bevételeket.
MTI
A szakértők által vártnál némileg nagyobb mértékben emelkedett az amerikai olajtartalék a múlt héten.
MTI
A várt stagnálással szemben 0,2 százalékkal csökkentek áprilisban a termelői árak az Egyesült Államokban.
MTI
Az Egyesült Államokban a szakértők által vártnál jóval kisebb mértékben, 119 ezerrel nőtt áprilisban a foglalkoztatottak száma a magánszektorban - derült ki az ADP adatfeldolgozó szolgálat szerdán kiadott havi országos foglalkoztatási jelentéséből (National Employment Report).
MTI
Az amerikai feldolgozóipar teljesítménye gyorsabban nőtt áprilisban, mint márciusban.
MTI
Az Egyesült Államok monetáris politikája "többé-kevésbé jó helyen áll", de a központi bank nem fog habozni, hogy beindítsa a kötvényvásárlások egy újabb körét, ha a gazdaság gyengülni kezd - jelentette be szerdán Ben Bernanke, a Federal Reserve elnöke, miután a Fed Nyíltpiaci Bizottsága kétnapos tanácskozásán úgy döntött, hogy továbbra is a 0-0,25 százalékos sávban tartja az alapkamatot.
MTI
Közel a szakértők által várt mértékben emelkedett az amerikai olajtartalék a múlt héten.
MTI
A szakértők által vártnál jóval nagyobb mértékben emelkedett az amerikai olajtartalék a múlt héten.
MTI
Már a törékeny gazdasági fellendülést is veszélybe sodorhatja Amerikában, hogy rekordmagasságba szöktek a diákhitelek. A diákok tartozása összességében több mint a hitelkártyákon felhalmozódott lakossági tartozás vagy az autóvásárlásra felvett kölcsönök állománya.
MTI
Csökkent az amerikai olajtartalék a múlt héten a szakértők által várt növekedés helyett.
MTI
A szakértők által vártnál kevésbé emelkedett az amerikai olajtartalék a múlt héten.
MTI
A szakértők által vártnál lényegesen nagyobb mértékben emelkedett az amerikai olajtartalék a múlt héten.
MTI
A vártnál nagyobb mértékben, másfél éve a legnagyobb ütemben nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye 2011 negyedik negyedévében.
MTI