Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A "legjobb feltevésem szerint" az irányadó kamat 2014 végéig változatlanul nulla százalék körül marad - jelentette be szerdai sajtóértekezletén Ben Bernanke, a Fed elnöke az amerikai központi bank Nyíltpiaci Bizottságának (FOMC) kétnapos kamatdöntő ülését követően.
A Fed elnöke szerint egyelőre nem jelenthető ki, hogy az amerikai gazdaság élénkülése "egy új és erősebb szakaszba lépett", és még mindig "jelentős" a visszaesés kockázata. Ezzel elemzők szerint arra utalt, hogy az európai bankválság káros hatással lehet az amerikai gazdaságra is.
A bank mindeddig példátlan módon nyilvánosságra hozta a Fed döntéshozóinak a szövetségi alapok kamatlábaira vonatkozó előrejelzéseit. A 17-ből öt az állította, hogy emelésre 2014-ig nem lesz szükség, három szerint arról már az idén dönteni kell, kettő szerint viszont 2016-ig minden változatlan maradhat. Valamennyien úgy gondolják azonban, hogy hosszú távon a kamat 4 százalék körüli szinten áll majd be.
Miután valószínűvé vált, hogy az irányadó kamat legkevesebb 18 hónapig változatlan marad, az állampapírok és a részvények árfolyama emelkedni kezdett.
A Fed legutóbb december 13-án döntött a kamatról, nem változtatva a gyakorlatilag nulla - 0,00-0,25 százalékos - irányadó kamatszinten. Az amerikai irányadó kamat 2008 decembere óta ezen a szinten áll. 2007 nyarán, a pénzügyi válság kitörése előtt még 5,25 százalék volt.
A Fednek a novemberihez képest derűlátóbb, szerdai előrejelzése szerint a munkanélküliségi ráta 2012-ben 8,2 és 8,5 százalék közé esik vissza, ám az amerikai gazdaság a korábban vártnál lassabban, csak 2,2-2,7 százalékkal növekszik majd.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Egyszerre többet is.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.