A Závecz kutatása szerint Dobrev Klára szerepelt a legjobban az első miniszterelnök-jelölti vitán
A Závecz megkérdezettjei szerint a DK jelöltje volt a legfelkészültebb, Karácsony a második.
A Závecz megkérdezettjei szerint a DK jelöltje volt a legfelkészültebb, Karácsony a második.
hvg.hu
A lap szerint az RTL Klub is közvetítené a miniszterelnök-jelöltek vitájának egyik alkalmát, de az MSZP és a DK nem lelkes az ötlettől. A két párt tagad, a tévécsatorna pedig nem kommentálta az értesüléseket.
hvg.hu
A családügyi miniszter az ATV-ben beszélt a járványügyi lépésekről, az Európai Bizottságról és a közösségi élet újraindításáról. Ma még nem született, de a hét végéig születhet döntés a harmadik oltásról.
hvg.hu
Szerinte a homofób kiegészítéseket kapott pedofiltörvény nem sértő, és nem is engednek belőle.
hvg.hu
Hiába jelentette a problémát, újabb és újabb érvénytelen kártyákat kapott.
hvg.hu
A Géniusz idén szeptembertől lesz látható a csatornán.
hvg.hu
Újra adásba került egy reklám, amelyhez a színész hangját használták. Az ATV elismerte, hogy kegyeletsértő volt.
hvg.hu
“Könnyebb, jobb így, kívül tágasabb” – írta az alkotmányjogász a Facebookon.
hvg.hu
Az ATV reagált a Klubrádió frekvenciájának ügyére és a meghirdetett bojkottokra. Korvin Tibor szerint már régóta szerettek volna egy nagyobb, budapesti elérésű frekvenciát, végül ez a 92,9-es lett.
hvg.hu
A csatorna elleni szembenállásra Tamás Gáspár Miklós szólított fel hétfőn.
hvg.hu
A filozófus szerint megbocsáthatatlan, hogy a csatorna együttműködik az "antidemokratikus kormánnyal".
hvg.hu
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az ATV-nek nyilatkozva kommentálta a hvg.hu azon cikkét, amely szerint a testület egyebek mellett Sao Paolóba váltott repülőjegyekre, infografikákra és mentális felkészítésekre költött több tízmillió forintot.
hvg.hu
Szerinte Vidnyánszky Attilának ugyanúgy nem adnak esélyt a szakmabeliek, mint annak idején, a kinevezésekor neki sem adtak.
hvg.hu
Alperes lesz a műsorvezetőt szexuális zaklatással megvádoló Baukó Éva.
hvg.hu
Az oltási értesítőben közlik, milyen vakcina áll rendelkezésre.
hvg.hu
A toxikológus a jelenlegi körülmények között nem oltatná be magát a kínai vakcinával – hangzott el az ATV Civil a pályán című műsorában.
hvg.hu
Németh Sándor és az ATV-t vezető Németh S. Szilárd fele-fele arányban tulajdonosai az X and A Marketing Kft.-nek.
HVG
A portál szerint műsorvezetőnek azért kell távoznia, mert a rádió és Lampé másik munkahelyéhez, az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM is ugyanarra a frekvenciára pályázik.
hvg.hu
Az ATV-n futó Civil a pályán című műsort szombaton már más műsorvezető vezeti.
hvg.hu
A szombati írásával nagy felháborodást keltő múzeumigazgató elment volna a tévébe, de nem engedték neki.
hvg.hu