Vasárnap este rendezték Magyarország történetének első előválasztási televíziós vitáját: az ellenzék miniszterelnök-jelöltjei; Dobrev Klára (Demokratikus Koalíció) Jakab Péter (Jobbik), Karácsony Gergely (MSZP–Párbeszéd), Fekete-Győr András (Momentum) és Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) az ATV kamerái előtt feszültek egymásnak. Már amennyire egymásnak feszülésnek lehet nevezni azt,
ha öt ember ugyanazt a közös programot képviselve igyekszik meggyőzni minket arról, hogy a NER-t csak az ő vezetésével lehet lebontani.
Az estét Karácsony Gergely – az ellenzéki összefogás korai szorgalmazója, illetve 2019-ben első nagy győztese – történelmi eseménynek nevezte, jóllehet, történelmi összecsapásról szó sem volt. A jelöltek között legfeljebb a témák megközelítésében, de nem a célokban voltak lényegi különbségek, és a zuglói előválasztás körüli összecsapást leszámítva gyakran önismétlésbe torkollott a beszélgetés.
Mind a vita moderálásán, mind a miniszterelnök-jelöltek viselkedésén meglátszott, hogy egy itthon nem őshonos műfajból próbálják kihozni a legtöbbet, és erre lesz még két alkalmuk. Van viszont olyan ország, ahol nem kísérleti közegben csapnak össze az elnöki posztra pályázó jelöltek: az Egyesült Államokban az előválasztások jó egy évvel az éles küzdelem előtt kezdetüket veszik, a televíziós viták pedig kulcselemei annak, hogy a Republikánus vagy a Demokrata Párt jelöltjei közül a legalkalmasabb kerüljön a szavazólapra. Így tehát megnéztük, hogyan fest ott egy tévévita a kampány ahhoz hasonló szakaszában, mint most nálunk.
Amerikában tíz vita után tartanak ott, ahol itthon egy után