Előzés közben vesztette el az autó feletti uralmat, először betonkerítésbe, majd szakadékba vágódott
A sofőr ellen a rendőrség eljárást indított.
A sofőr ellen a rendőrség eljárást indított.
Egy kicsivel kevesebben halnak meg évente az utakon, mint a koronavírus előtt.
A hároméves kisfiút még 2019 augusztusában gázolta el egy autó.
A szombati tömegszerencsétlenséget nem megszokott, hanem extrém időjárási viszonyok okozták – ezzel védekezett az M1-es autópályát üzemeltető Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt., miért nem védte semmi a pályát a por ellen. Magyarországon egyébként egyetlen autópálya sem rendelkezik porvihar elleni védelemmel, és a szél ellen sem lehet mit tenni.
Két kergetőző Ferrari sodródott ki ugyanabban a kanyarban, majd tízpontos ugratást követően egy ház kerítésének csapódtak.
Volt, hogy tizenöten ültek és hárman bennégtek az autóban, ami karambolozott menekülés közben.
Halálos baleset történt Nagycserkesz és Tiszavasvári között a 36-os számú főút 31. kilométerszelvényében – közölte a rendőrség pénteken.
Kétszer is megpördült a kocsi, mielőtt megállt.
Nem messze a karamboltól egy luxusjacht égett. Mozgalmas volt eddig a nap Budán.
Nyírbátor és Kállósemjén között történt a halálos baleset.
Szerelés közben lefordulhatott a kocsi az emelőről.
A kocsi 76 métert zuhant, csodával határos módon az utasai életben maradtak.
„Egy buli sem ér annyit, hogy nélküled kezdődjön az újév" – figyelmezteti a rendőrség az autósokat.
Az amerikai kutatók több mint 11 millió ember betegadatait vizsgálták meg, és arra jutottak: akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást, pont annyira veszélyeztető tényezők a közutakon, mint az alvási apnoéban szenvedők.