Halálos baleset történt Újpesten
Egy 32 éves férfi vesztette életét.
Kiderült, hogy a vérében talált kábítószereknek már nem volt hatásuk, vagyis a színész nem bedrogozva vezette a kocsit, amellyel belerohant egy lakóházba.
A rendőrök nyomozást rendeltek el az ügyben.
Az egyik autó kigyulladt, teljes útlezárás van.
A Halálos iramban című film rendezője is megirigyelné azokat a képsorokat, amiken az látható, hogy egy autó a levegőbe repül, majd kétszer is megpördül, mielőtt az oldalára fordulva állt meg a Vas megyei Toronyban. A sofőrt és utasát könnyű sérülésekkel szállították kórházba.
Az újabb telefonokban, illetve okosórákban elérhető Ütközésészlelést kifejezetten a veszélyes helyzetekre találta ki az Apple. Egy amerikai férfi állítja: ha ez nincs, ma már nem élne.
A Nógrád megyei rendőrök egy nap alatt sikeresen beazonosították és előállították azt a férfit, aki 2022. október 26-án gépjárművével a 21-es számú főúton a forgalommal szemben haladva balesetet okozott.
Egy személyautó csapódott a fák közé a 48-as számú főúton, a Pallagi út kereszteződésénél. A sofőr és utasa is súlyos sérüléseket szenvedtek.
A Lotus Elise igencsak szerencsétlenül járt.
A tűzoltók az autóból és az alól is szabadítottak ki embereket.
Megjelent az iPhone 14-es sorozat, benne egy olyan újítással, ami életeket menthet: a mobil érzékeli, ha a tulajdonosa autóbaleset részese volt. Egy videós kíváncsi lett, hogyan működik ez a gyakorlatban.
A baleset a sztráda mindkét oldalát érinti a lajosmizsei pihenőhelynél. A forgalom jelenleg lassan, rendőri irányítás mellett halad.
Huszonöt éve, 1997. augusztus 31-én vesztette életét autóbalesetben Diana hercegné, Károly brit trónörökös volt felesége. Diana személyisége és tragédiája azóta is foglalkoztatja a közvéleményt.
Nyolcan megsérültek, hárman súlyosan, közte egy anya és gyermeke, amikor egy autó egy gyorsétterem kerthelyiségébe hajtott vasárnap Salzburgban.
A színésznő olyan állapotban van, ahonnan nincs visszatérés az orvosok szerint.
A rendőrség azt nem közölte, hogy milyen szer nyomát mutatták ki a színésznő szervezetében.
A balesetben egy 63 éves férfi megsérült.
A Kecskeméti Járási Ügyészség embercsempészés, valamint a segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt vádat emelt egy 17 éves moldáv férfival szemben, aki idén tavasszal szír „sétáltató” társa segítségével Magyarországra illegálisan bejutott migránsok szállítása közben lesodródott az útról és balesetet szenvedett, ráadásul sérült embereket maga mögött hagyva elmenekült a helyszínről.