Újabb alagutat építenek a szlovén-osztrák határon
Két és fél évvel az előszerződés aláírása után Szlovénia és Ausztria megállapodott a két országot összekötő Karavankák-alagút második csatornájának építéséről.
Két és fél évvel az előszerződés aláírása után Szlovénia és Ausztria megállapodott a két országot összekötő Karavankák-alagút második csatornájának építéséről.
Kedves jelenetet kapott el egy autópálya biztonsági kamerája Brazíliában, Sao Paulo közelében.
Meghalt a héten Dél-Afrikában egy zsiráf, amikor autópályán szállítva beverte a fejét egy felüljáróba – írja a Mashable.
Elgázoltak egy embert, aki megállt segíteni egy balesetnél az M3-as autópályán vasárnapra virradó éjszaka. A balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján. Az áldozat a Budapest Jazz Orchestra dobosa.
A hőség mellett időnként esőtől nedves, csúszós utakra számíthatnak azok, akik autóba ülnek itthon hétvégén. A Nyugat-Európából hazaérkező vendégmunkások miatt továbbra is lehetnek torlódások a déli határátkelőknél. A hétvégi Forma–1-es futam miatt ugyancsak nőhet a forgalom – derül ki a rendőrség összefoglalójából.
Hatalmas emlékrajzot fújtak fel a hollandiai A8-as autópálya viaduktjának tartópillérére Zaandamnál, nem messze Amszterdamtól a maláj gép utasainak emlékére. A Kelet-Ukrajnában lelőtt utasszállítón 298 ember volt, köztük 193 holland állampolgár. Senki sem maradt életben, MH17-es járat többé nem lesz.
Mindenki egyszerre indult nyaralni. Aki teheti, ne induljon el egyszerre.
Négy ütemben folytatja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Budapestet körüli M0 autópálya fejlesztését - közölte a NIF pénteken az MTI-vel.
Az M0-s autóútnak a 10. számú főúttól az 1. számú főútig tartó továbbépítése csak a 2020-2027. közötti uniós költségvetési ciklus első felében indulhat el – közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. hétfőn az MTI-vel.
A kínai főváros megépíti hetedik autópálya körgyűrűjét, amely 940 kilométer hosszú lesz. A szomszédos Hopej tartományt is érintő úttal tehermentesíteni próbálnák a pekingi utakat – írta pénteken a Global Times című lap.
A rendőrség közleménye szerint az M3-ason, az M5-ösön és az M7-esen is kell útszűkületre, komoly sebességkorlátozásra számítani a hétvégén. Az ordacsehi-fonyódi csomópontok között is aszfaltoznak.
Németországban matricás autópályadíj-rendszert vezetnek be, fizetni várhatóan 2016-tól kell majd.
Torlódásokra kell számítani több autópályán is, mert munkálatok miatt forgalomkorlátozásokat vezettek be.
Az M0-s, M1-es, M3-as és M7-es gyorsforgalmi utakon folyamatosan végzi a nagy felületű burkolatjavításokat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. – közölte a társaság kedden.
Ausztriában júniustól változnak a tehergépjárművekre vonatkozó szabályok a háromsávos autópályákon.
Hamarosan elkezdik építeni az a 70 kilométer hosszú autópályát Erdélyben, amely a dél-erdélyi autópályát köti össze a tervezett észak-erdélyi pályával.
Hollandia olyan komolyan veszi az "okos út" projekteket, hogy a világító úttest egy újabb modelljét is bemutatták. Az intelligens közlekedés kora, ha beköszönt egész egyszerűen lenyűgöző lesz.
Magyar állami pénzből épülhetne meg egy 40 kilométeres autópálya-szakasz Beregszász és Munkács között – írja a Figyelő.
Baleset miatt teljes útlezárás volt az M3-as autópályán a hajdúnánási lehajtó közelében mindkét irányban. A forgalom fél 8 után állt helyre. Az M5-ösön is baleset történt, ott is a szalagkorlátot szakították át.
Összesen tizenegy autó ütközött össze Lengyelországban egy ködös útszakaszon vasárnap. A tömegkarambolban hárman meghaltak, a sérültek száma meghaladja a harmincat – jelentette a lengyel sajtó.