Autó csapódott egy bárba Ausztráliában, többen meghaltak
A sofőr őrizetben van, és a rendőrök próbálják kideríteni, hogy miért csapódott autójával a kerthelyiségbe.
A sofőr őrizetben van, és a rendőrök próbálják kideríteni, hogy miért csapódott autójával a kerthelyiségbe.
Többeket hidegen hagy a nyugdíjreform elleni tüntetés és ugyanúgy folytatják a vacsorájukat, mintha semmi nem történt volna.
Kyle Walker ügyében már nyomoz a rendőrség is.
Előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsít a rendőrség két férfit, akik a gyanú szerint megölték azt a budai milliárdost, akire korábban ők és társaik rátelepedtek, hogy kisemmizzék.
Épp 212 ezer forintot számláztak ki egy német vendégnek, aki csak egy kávét kért, amikor a hatóságok megérkeztek. A rendőrség szerint ugyanaz a család áll a bár mögött, akiknek a Váci úti szórakozóhelyét túlszámlázások miatt már felszámolták.
Beültek valahová, ahová nem kellett volna.
Bajban van a főváros egyik legszerethetőbb helye, ahol Cseh Tamástól Csurka Istvánig, Péterfy Boritól Boncz Gézáig rengeteg ismert művész és sportoló megfordult. De máig betévednek ide az éjszakában megfáradt fiatalok is, és nem ritka, hogy Járai Márk vagy Hajós András zenél éppen. A Calgary Antik Drinkbár tulajdonosa élő művészettörténeti-várostörténeti lexikon, aki sztorijaival mindenkit levesz a lábáról.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a halálát.
A környezetvédelmi miniszter egyenesen ökológiai aberrációnak nevezte a megoldást, hogy lényegében hűtsék és fűtsék az utcákat.
A neves chantilly-i versenypálya közelében fekvő kocsmában olyasmi történt, amilyet még a sokat látott lovisok sem tapasztaltak.
Az 1,1 millió eurót – mintegy 340 millió forintot – érő italt egy koppenhágai gyűjteményből lovasították meg. A tulajdonos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít megtalálni.