Több mint 27 éve nyitotta meg egy kiégett Frankel Leó utcai lakatosműhely helyén a Calgary Antik Drinkbárt az egykor színésznek készülő Szabó Mária, akit mindenki csak Vikynek hív. A közel három évtized alatt kultikus, sűrűn hivatkozott hely lett, viszont évek óta gondokkal küzd. Mára komolyan számolni kell azzal, hogy a Calgary nem tudja tovább folytatni. „Próbálom átvészelni, mert hihetetlen az egész. De nem adom fel, amíg meg nem halok, nem zárhatok be. Nagyon összejött most minden, ha a kislány nem lenne, nem is tudom, mi lenne velem…” – mondja a kialakult helyzetről a a tulajdonos. A kislány a felszolgálóként itt dolgozó Rebekát jelenti, aki mellett még ketten segítik Viky munkáját, többnyire szerelemből és a hely, illetve az iránta érzett tiszteletből. Van, aki megszerel ezt-azt, van, aki kiszolgál, más kezeli a Facebook-oldalt. De jelenleg ezek a feladatok jelentik a legkisebb gondot.

Viky szinte vég nélkül sorolja a problémákat: bedőlt svájcifrankhitel, uzsoracsapda, parkolóhelyvita az önkormányzattal, lerobbant autók, csőtörés, árvíz. Ráadásul néha betérnek olyan vendégek is, akik gazdagabban távoznak, mint ahogy érkeztek.

Máté Péter

Voltak a Calgarynak aranykorszakai, de még akkoriban is akadtak olyan napok, amikor mínuszba jöttek ki, ez ma is előfordul, tetézve a felsorolt nehézségeket.

A munkamegosztás egyébként láthatóan jól működik, a segítők kiszolgálják a vendégeket, Viky pedig vég nélkül anekdotázik bárkivel, aki betér. Ez a hely egyik fő jellegzetessége.

A sztorikból mi is kapunk egy gazdag merítést. Például nem mindennapi történet áll már a tulajdonos neve mögött is. Vikyt József Attila sógora, Gerhauser Albert tanította németre, ő kezdte el „Viktor asszonynak” nevezni az akkor még Szabó Mariként színészi pályára készülő lányt. Családi körben egyébként egyik név sem működik, mivel a hozzátartozói Eszternek szólítják. Ő maga ipszilonnal szereti a Vikyt, csak hogy teljes legyen a történet.

A színészi pályát azért kellett elhagynia, mert terhes lett, később modellként és rendezvényszervezőként dolgozott. Nem fogy ki a történetekből, elmeséli, hogyan szerepelt együtt Kudlik Júliával és Antal Imrével, milyen volt a Márkus László titkos születésnapi bulija, de beszél a Hofival vagy Szécsi Pállal közös fellépésekről is, vagy a találkozásáról Gina Lollobrigidával.

Máté Péter

Megemlékezik Latinovits Zoltán utolsó napjairól vagy Domján Edit haláláról is. „Nem figyeltek oda... Edit azt mondta, ha egyedül lesz karácsonykor, akkor öngyilkos lesz, de egyedül hagyták és megtette. Miért nem segítettek? Nem figyeltek, Hofira sem figyeltek eléggé” – emlékezik.

Most a Calgarynak van szüksége nagyobb figyelemre, hogy ne járjon úgy, mint számos legendás budai hely.

„Tabáni Kakas, a Kis Buda, a Balázs Vendéglő, a Malomtó Vendéglő, a Paksi Halászcsárda, a Hársfa, a Veronika Vendéglő, a Budagyöngye Bár” – sorolja Viky a Budán bezárt helyeket.

A Calgary az eklektikusságával kiemelkedett nemcsak a környékbeli, hanem a fővárosi helyek közül is. A sokszínűség nem gyengítette, hanem épphogy erősítette a hely karakterét, a bár az elmúlt közel 28 évben alig változott valamit, inkább csak mindig olyanabb lett, azt az érzést keltve, mintha saját belső ideje lenne.

Máté Péter

Viky egyébként még a saját korát is titkolja, mi sem járunk sikerrel, amikor erről érdeklődünk. Ez a fajta kortalanság a változatos vendégkörön is tetten érhető. A bár már a kezdetek óta vonzotta művészeket, sportolókat. Korábban rendszeresen megfordult itt Cseh Tamás, Boncz Géza, Bubik István vagy Albert Györgyi, Péterfy Bori fiatalsága „elég nagy részét” töltötte itt, de ma is számítani lehet arra, hogy Hajós András vagy Király Viktor ül a zongorához, vagy hogy Lóci (Lóci játszik) után Járai Márk (Halott Pénz) gitározik a sarokban.

A Calgaryban gyakori látogató volt Csurka István és Bródy János, ahogy vissza-visszatért Fábry Sándor vagy Horn Gábor is, tehát a politikai vagy világnézeti szembenállás sem befolyásolta a vendégkört. Viky önmagát jobboldali beállítottságú embernek tartja, de egyébként nem érdekli a politika.

„Az a lényeg, hogy valaki jó ember legyen, és tegyen másokért. Nem érdekel, ki milyen oldalon áll” – mondja, de azért azt halkan megjegyzi, hogy „nem olyan jó most az ellenzék”.

A bár nemcsak a hírességeket vonzotta, a hajnali kettőkör beszédelgő éhes fiatalok ugyanúgy számíthattak egy támogató zsíros kenyérre, mint legénybúcsújukat Budapesten töltő brit turisták, vagy éppen az a transzvesztita csapat, amely egy időben rendszeres vendég volt a helyen és egyszer egy Esterházy tortával is meglepte a tulajdonost.

Máté Péter

A rengeteg kutya vagy macska látványa is megszokottá vált, elvégre Viky annyi utcán ragadt állatot fogadott be, amennyit tudott, ők pedig idővel szerves részévé váltak a helynek. Volt itt sörhabot kortyolgató papagáj vagy a füstérzékeny kanári is. Ma már csak egy nagy fehér macska és egy erdélyi kopó a bár lakója.

Összefogás, együttérzés, valami jót tenni

– fogalmazza meg a bár szellemiségét. Ez már a névadást is alapvetően meghatározta.

A kilencvenes évek elején történt, hogy a hétszeres olimpiai résztvevő Kerekes Sándor egyszer betévedt Viky korábbi munkahelyére, egy second hand boltba, és mesélt neki a kanadai Calgaryról, ahol tiszta a levegő, mindenki tisztességes és annyira megbíznak egymásban az emberek, hogy nem zárják az ajtókat. Vikyt megfogta a szabadság, a nyitottság és a biztonság sajátos egyvelege, ezt akarta megteremteni a Frankel Leó utcában is. A hely vonzerejét később nagy részben az adta, hogy ez sikerült is. Most arra számít, hogy némi támogatással tovább tudja működtetni a helyet.

Sokan próbálnak segíteni, Viky Amerikában élő rokonai gyűjtést indítottak és a Vígszínház több színésze is összefogott a helyért. Egyszerű lenne kiárusítani a rengeteg tárgyat, de a tulajdonos nem szívesen adja el a bárban található emlékeit. Az egyik kiskályhát már fel kellett áldoznia, hogy kiegyenlítsen egy OTP-részletet, de el kellett adnia a kártyaasztalt és több festményt vagy órát is.

Máté Péter

A tulajdonos elmondása szerint egy három hónapos kölcsönnel már túl tudna élni a hely. Ezen kívül mindenki úgy segít, ahogy tud, adománnyal vagy csak akár egy ital elfogyasztásával, igaz, e kettő majdnem ugyanazt jelenti.

„A segítséget kölcsönnek tekintjük, a támogatást le lehet fogyasztani” – mondja a tulajdonos, aki titkon reménykedik abban is, hogy a bárban megforduló számos zenész is támogatja, legalábbis a jelenlétével. Kérni nem kér, és nem azért, mert nem illik. Megelégszik azzal, ha valaki úgy törődik vele, ahogy azt az ő saját Calgaryjában elképzelte.

Viky egyébként még soha nem volt a kanadai városban. „Egyszer átrepültem Calgary felett, de ennyi. Szívesen elmennék, de azt hallottam, hogy már nem olyan, mint a kilencvenes évek elején volt” – mondja kicsit csalódottan.

Arra azonban büszke, hogy az ő Calgaryját még nem rontották el. És nem adja fel, hogy ez egy ideig még így is maradhasson.

A tulajdonosnak vannak még tervei, szeretne ismét zenét a bárba, és már régóta gondolkodik, hogy egy könyvben összegyűjti és kiadja páratlan történeteit.

Meg kell írnom az emlékiratokat. A borítón én lennék, a hátoldalon pedig azok, akikről szólnak a történeteim. A kettő között pedig a sztorik.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: