Ennyit keresnek a jegyellenőrök a BKK-nál
Évről évre egyre kevesebben állnak ellenőrnek, a cég most fiatalos és dinamikus munkakörnyezettel, valamint versenyképes juttatási csomaggal csábítaná őket.
Évről évre egyre kevesebben állnak ellenőrnek, a cég most fiatalos és dinamikus munkakörnyezettel, valamint versenyképes juttatási csomaggal csábítaná őket.
2010-ben még kihalásos alapon lehet benzinkutas álláshoz jutni, a napi borravaló is tetemes összegre rúgott. A bekamerázás azonban véget vetett a trükközéseknek, és ma már egy kutas sem fog családi házat felhúzni a fizetéséből.
A Smartmarkets londoni startup büszkén hirdeti: náluk a kb. száz munkavállaló mind tudja, mennyit keres a mellette ülő kollégája. Ez annak köszönhető, hogy a bérekről valamennyi alkalmazott bevonásával kollektív döntés születik.
Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyében emelkedett legjobban az alkalmazásban állók havi nettó keresete tavaly.
A munkavállalói élmény kutatás szerint a cégek rájöttek, érdemes akkor is jóban maradni a munkavállalóval, ha elválnak útjaik.
A klasszikusan jól fizető szakmában megint felfelé ugrottak a bérek.
Pénteken a tízmillió futballedző országának lakói egytől egyik humánerőforrás-menedzserré változtak át. Mialattt a Tesco-dolgozók egy része sztrájkol, jószándékú segítők, csuklóból bérstratégiát írók és egyszerű vásárlók is folyamatosan írják hozzászólásaikat a vállalat Facebook-oldalára.
Egyszer már sírba vitte két fiatal nagyreményű vállalkozását, hogy a dolgozók nem érezték magukénak a céget. Ezért a következő próbálkozásnál a felelősséget is szétosztották, nem csak a feladatokat, ráadásul olyan vállalati kultúrát vezettek be, amilyenre nem nagyon van példa a magyar cégvilágban. LabCoop-cégportré.
„Amióta transzparensek lettek a fizetések és a bérezési rendszer, munkatársaink maguk szólnak, ha valakinek nem megfelelően értékeltük a teljesítményét, vagyis jelzik, ha valamelyik kollégának felfelé kellene módosítani a fizetését” – mondta a hvg.hu-nak Szekeres Péter, a Neticle Technologies egyik alapítója. Ezzel az idehaza sosem látott lépéssel a cég megszabadult egy sor feszültséget gerjesztő tényezőtől, folyosói susmusoktól, egyéni bérlobbiktól. Lényegesen erősödött viszont a bizalom és javultak a teljesítmények is.
Ha azt gondolta, hogy az államnak legfeljebb havi 5 millió forintjába kerülhet egy vezérigazgató, akkor tévedett. Ez csak a bérplafon, a jogszabályok azonban simán megengedik, hogy egy állami cégvezér ennél jóval többet is hazavigyen. Bemutatjuk, hogyan.
Ha sok pénzt akar keresni, akkor egy budapesti nagyvállalatnál legyen felsővezető, lehetőleg IT munkaterületen. Egy felmérés szerint ugyanis az IT munkák fizetnek a legjobban, míg legrosszabbul a szociális területeken dolgozók keresnek.