Megszületett Serena Williams második kislánya
A visszavonult teniszező kevesebb mint egy évvel az utolsó meccse után közölte az Instagramon, hogy másodszor is anya lett.
A visszavonult teniszező kevesebb mint egy évvel az utolsó meccse után közölte az Instagramon, hogy másodszor is anya lett.
Lapértesülések szerint már augusztus elején megszületett Rihanna és A$AP Rocky második babája, a szülők egyelőre nem erősítették meg a hírt.
Utazni akartak, és közben Instagram Reels-videókat készíteni egy új iPhone 14-gyel azok az indiai szülők, akik ennek érdekében eladták a mindössze 8 hónapos gyermeküket.
„A legszebb pillanatok egyike", írta a képhez.
A napokban derült ki, hogy a 83 éves színésznek gyermeke lesz a 29 éves barátnőjétől. Most ő maga mondta el, hogy ellentétben az első hírekkel, ez nagyon is boldoggá tette.
A történet szépen ért véget: a megmentő, aki évek óta munkanélküli volt, végre kapott egy állást.
A modell és az énekes nagyon várt harmadik gyermeke egy hete jött világra.
A pár tragikus körülmények közt vesztette el az előző magzatát.
Aki idén lett anya, bukja a kedvezményt.
A baba és a mamája már meg is kapták az ENSZ szimbolikus címét.
A kislány néhány órával korábban születhetett, az ápolók Helgának nevezték el.
A zöldséget nem mindenki szereti, többen pedig egyenesen undorodnak bizonyos fajtáktól. Úgy tűnik, hogy ez a magzatok esetében is igaz lehet.
A technika állítólag néhány percet igényel, emellett napszaktól függetlenül működik.
Háromévesnél kisebb gyerekek látogatják egy japán idősotthon lakóit, hogy felvillanyozzák őket.
A baba épségben van, az őt elhagyó anya ellen viszont emberölés kísérletének gyanúja miatt indult nyomozás.
Nemrég született Erdélyben a baba. A zenekar közös fotót készített vele, ezen ő az egyetlen, aki nem mosolyog.
A TMZ írt róla először, de a People is megerősítette a hírt.
Egy kis ajándék az uralkodó 96. születésnapjára.
Két éven belül piacra akar lépni termékével az az izraeli startup, amely azt ígéri: technológiája egy egyszerű vérvétel után azonosítja az embrióban az esetleges genetikai rendellenességeket.
Ő a tizenhatodik baba, akit itt találtak.