szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Utazni akartak, és közben Instagram Reels-videókat készíteni egy új iPhone 14-gyel azok az indiai szülők, akik ennek érdekében eladták a mindössze 8 hónapos gyermeküket.

Meglehetősen bizarr esetről számolt be az indiai DailyO portál: az ország Nyugat-Bengál államában egy pár állítólag eladta a 8 hónapos kisbabáját, hogy vásárolhasson egy iPhone-t – azért, hogy népszerűségre törekvő Instagram-videókat készíthessenek a készülékkel. A készülék Indiában forintra átszámolva mintegy 340 ezer forintba kerül.

Ráadásul az apa hasonlóra készült a 7 éves lányukkal is.

A baba eltűnése először a szomszédoknak tűnt fel, de az is gyanús lett nekik, hogy az anyagi problémákkal küzdő párnak időközben lett egy iPhone-ja is.

Amikor szembesítették őket a dologgal, a pár bevallotta tettét, miszerint eladták a babát, valamint, hogy az így szerzett pénzt arra használnák fel, hogy beutazzák Nyugat-Bengált, s közben Instagram Reels-videókat készítsenek.

A hatóságok az anyát letartóztatták, ahogyan azt a nőt is, aki megvette a babát – ugyanakkor az apa még szabadlábon van, annak ellenére, hogy ő is megpróbálta eladni a lányát. A rendőrség továbbra is vizsgálódik.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!