Kövér László kabinetfőnökének háttérembere volt a projektmenedzser a leomlott székelyudvarhelyi kollégium felújításánál
Stefán Károly neve korábban a Veress Lászlóhoz köthető sikkasztási botrányban merült fel.
Stefán Károly neve korábban a Veress Lászlóhoz köthető sikkasztási botrányban merült fel.
hvg.hu
Sőt, egy másik esetben is az utolsó pillanatban mentettek meg egy idős férfit karácsonykor.
hvg.hu
Valószínűleg nagyon kellett rohannia az ajándékokért.
hvg.hu
A hatóságok szerint a panziónak nem volt tűzvédelmi engedélye, legutoljára négy éve ellenőrizték és akkor több rendellenességet is találtak.
hvg.hu
Akadt dolga a tűzoltóknak, nem is kevés.
hvg.hu
Maffia- és politikai kapcsolatai lehettek a kigyulladt romániai panzió tulajdonosának a helyi sajtó szerint. A vendégekkel teli, fából készült panzió teljesen leégett, eddig hat halálos áldozatról tudni.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
December 25-én főként balesetekhez hívták a tűzoltókat, de riasztották őket lakástüzekhez, vízben álló autókhoz is. Keddre is jelentettek egy halálos tűzesetet.
hvg.hu
A Nemzeti Színház színésze arról is beszélt, miért volt fontos számára kiállni az SZFE elfoglalása ellen vagy a Meseország mindenkié című könyv mellett.
hvg.hu
Szenteste napján 196-szor riasztották a tűzoltókat az országban, 29 alkalommal tűz - köztük 22 épülettűz -, 167 alkalommal műszaki mentés miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
MTI
A balesetben egy 17 éves fiú meghalt, egy lány súlyosabban, ketten pedig könnyebben sérültek meg.
MTI
Volt, aki a jeges Szávába ugrott, de a rendőrség szerint komolyabb sérülés nem történt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A katasztrófavédelem ismét figyelmeztet: nem kell nagy tűz ahhoz, hogy valaki belehaljon a füstmérgezésbe.
unknown
Két sofőr és egy utas sérült meg a balesetben.
unknown
Teljes terjedelmében égett egy ház, a tetőt is meg kellett bontani az oltáshoz.
hvg.hu
Szalagkorlátnak ütközött autókról, árokba borult buszról jöttek hírek.
hvg.hu
Két autó összeütközött a Nyíregyháza felé tartó oldalon.
MTI
A diákotthon külső fala december 18-án omlott le, a balesetben egy 17 éves fiú életét vesztette, hárman pedig megsérültek.
hvg.hu
Volt, aki azt hitte, hogy a hatalmas zuhanás is a műsor része.
hvg.hu