Elgázolt egy embert a Balaton InterCity
Egy 40 év körüli nőt halálra gázolt a Balaton InterCity, leállították a forgalmat.
Egy 40 év körüli nőt halálra gázolt a Balaton InterCity, leállították a forgalmat.
Egy ikerház egyik lakása gyulladt ki a Veszprém megyei településen, amelyben egy idős ember veszítette életét szombat délelőtt.
Személyautók ütköztek, így a belső sávban nem lehet egyelőre haladni az M5-ös autópályán.
Baleset miatt pótlóbusz közlekedik a 4-es és a 6-os villamos helyett a Blaha Lujza tér és az Oktogon között - írta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton Facebook-oldalán.
A biciklis jól láthatóan hajtott az autós előtt.
Éppen telefonált, amikor egy jármű nekicsapódott a kocsijának.
Egyelőre nem tudni, hogy szándékos gyújtogatás áldozatai lettek-e.
Drámai részletek derültek ki a Hableány lassan két évvel ezelőtti balesetéről, miután új tolmáccsal folytatódtak a dél-koreai túlélők meghallgatásai.
Azt nem tudni, mi célból repültek, a gépben komoly károk keletkeztek, a rendőrség és a légügyi hatóság vizsgálja az esetet.
Több baleset is volt Monornál a csúszós út miatt, egy 22 éves autós életét vesztette.
Az áldozatok körülbelül tíz méter magasból zuhantak a földre.
Egyelőre úgy tűnik, nem műszaki hiba volt a baleset oka.
A BAH-csomópontnál ütközött össze egy másik autóval.
Cserbenhagyásos halálos baleset történt Debrecenben, a rendőrség az emberekhez fordult, hogy megtalálják az elmenekült autóst.
Ezt talán nem kéne tovább erőltetni.
A robbanás után legalább 20 ház is kigyulladt.
A hétfő éjjel történt balesetben többen megsérültek.
Vélhetően imponálni akart a két utasának.
A fideszes országgyűlési képviselő szarvasokkal ütközött.