#baleset


Baleset történt az M0-son

Összeütközött egy tehergépkocsi és egy személygépjármű péntek hajnalban az M0-s autóút 30-as kilométerénél. Két ember súlyos sérüléseket szenvedett. A műszaki mentés idejére a balesettel érintett útszakaszon az autóutat teljes szélességében lezárták.




Balesete volt Harrach Péternek

Nekiment egy autó a KDNP frakcióvezetőjét szállító kocsinak kedden, a 11-es főút budakalászi szakaszán. A hírt a Lánglovagok.hu közölte, fotókkal együtt. A karambolban senki sem sérült meg, a baleset okozója elment a helyszínről. A hvg.hu-nak rendőrségi forrásból megerősítették, hogy valóban balesete volt kedden Harrach Péternek.



Itt a végszámla: 1,3 milliárdnál is több ment el az állami autóflottára

Az összes, állami vezetők számára biztosított autó üzemeltetési költsége több mint 1,3 milliárd forintba került tavaly – tudta meg a hvg.hu. Ahogy megjelent, a miniszterek és államtitkárok 115 milliót autóztak el idén, csakhogy szolgálati kocsi nemcsak a legfelsőbb vezetésnek jár: összesen 625 autó fut közpénzből, és ebben még nincs is benn minden minisztérium. És persze az állami autók is törnek, így tavaly 21 saját hibás baleset után kellett ezeket javítgatni – viszont csak egy lett totálkáros.








Felborult egy teherautó az M3-ason

A baleset az M3-as autópálya 43-as kilométerénél a Nyíregyháza felé vezető oldalon történt, a kiömlött rakomány két sávot elfoglal. Sérülés nem történt.


Lezárták az M7-est Budapest felé

Egy tehergépjármű és egy személyautó balesete miatt teljes szélességében lezárták az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalát Hollád térségében hétfő délután.




Videó: Ilyen balesettől retteg minden motoros

Sokszor panaszkodnak az autósok a motorosokra amiatt, hogy túlságosan arrogánsak a forgalomban, de fordított esetben legalább a panasz. Itt egy újabb eset, amely biztosan tovább hergeli mindkét tábort…