#Bécs



Magyaroknak ingyenes

Adventi akciót indít a hétvégén a bécsi Leopold Múzeum, Ausztria keleti szomszédai számára. A Magyarországról, Szlovákiából, Szlovéniából és Csehországból érkező vendégeknek csak személyi igazolványukat vagy útlevelüket kell felmutatniuk, hogy megnézhessék a modern osztrák művészet legnagyobb gyűjteményét, illetve az éppen aktuális Cézanne-Picasso-Giacometti kiállítást.



Kilenc dobermann hatalmi ugatása - Nagyítás-fotógaléria

Megnyílt Budapesten az Art Fair modern és kortárs kiállítás és vásár, ahol az érdeklődők november 28-ig tekinthetik meg a műalkotásokat. A magyar galériák mellett most nemzetközi gyűjtemények is kaptak egy sarkot a Műcsarnokban, hódolva annak a törekvésnek, hogy az Art Fair nemzetközi porondon is megállja a helyét. A Heroes Corner külföldi vendégeinek meg- és elszólásai a sajtótájékoztatón ennek mégis az ellenkezőjét bizonyították: az egyik román galéria tulajdonosa például nem tudta, hol van, így Bécsnek köszönte meg a lehetőséget.


Újra „elfogták” Ratko Mladicsot

Az osztrák rendőrség különleges egységei Bécsben elfogták Ratko Mladics hasonmását - közölte a szerb Press című napilap osztrák lapokra hivatkozva. Nem ez az első eset.


185 éves az MTA: hogyan vette meg Bécs az ötletadót?

A Magyar Tudományos Akadémia alapításának napját hagyományosan 1825. november 3-ára tesszük, de a kezdeményezők egyike, Felsőbüki Nagy Pál igencsak kacifántos pályafutást tudhat maga mögött. Széchenyi István az ő hatására ajánlott fel pénzt a Tudós Társaság alapítására, maga Felsőbüki Nagy azonban megalkuvóbb politikusnak bizonyult.



Súlyos vidámparkbaleset a bécsi Praterban

Baleset történt a bécsi Práter vidámparkjának egyik hullámvasútján csütörtökön: a különös ütközésben ketten súlyosan megsérültek - jelentette az osztrák tömegtájékoztatás a rendőrség közlése alapján.



Előretört a radikális jobboldal Bécsben

A vasárnapi ausztriai regionális választások adatainak összesítése nyomán kiderült, hogy a szociáldemokraták (SPÖ) elveszítették abszolút többségüket a fővárosban, miközben a szélsőséges Szabadság Párt (FPÖ), a maga 27 százalékával, meg tudta ismételni 2005-ös kiváló teljesítményét - írja a Der Standard cikkét idézve a Globusz.







Felújítják a bécsi Klimt-villát

Gustav Klimtnek, a szecesszió egyik legismertebb képviselőjének 150. születésnapjára, 2012-re készül el a bécsi Klimt-villa felújítása, amelynek terveit hétfőn mutatták be az osztrák fővárosban.




Schmitt ma koronákat mustrál ebéd után

Bécsbe vezet Schmitt Pál első hivatalos külföldi útja köztársasági elnökként. Az államfő kedden hivatalos munkalátogatást tesz Heinz Fischer osztrák elnöknél, valamint találkozik az osztrák parlament elnökével és ausztriai magyar szervezetek képviselőivel.