Elfogták a késelő szerb rendőrt
Előzetes letartóztatásban van az a 37 éves belgrádi rendőr, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy rendőri intézkedés közben brutálisan megvert és egy rugós késsel meg is szurkált egy fiatal férfit.
Előzetes letartóztatásban van az a 37 éves belgrádi rendőr, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy rendőri intézkedés közben brutálisan megvert és egy rugós késsel meg is szurkált egy fiatal férfit.
hvg.hu
Több városban az emberek ijedtükben kiszaladtak az utcára. A halálesetek és a sérülések mind Kraljevo környékén történtek. A sérülteket a városi klinikára szállították.
MTI
Újabb három helyszínen vizsgálódtak Szerbiában a háborús bűnökkel vádolt, szökésben lévő Ratko Mladics után.
MTI
Nemcsak politikai és gazdasági lépés, kulturális döntés is, hogy Szerbia az Európai Unió felé haladjon - mondta Végel László vajdasági magyar író Belgrádban, miután hétfőn este megnyitotta az 55. belgrádi nemzetközi könyvfesztivált.
MTI
„A városban okozott kár több mint egymillió euróra rúg” – jelentette be Dragan Gyilasz, Belgrád polgármestere a vasárnapi Meleg Méltóság Menete után, amely rég nem látott pusztítást hozott a szerb fővárosra. Persze nem a homoszexuális felvonulók törtek-zúztak, ők örültek, hogy sikerült ép bőrrel megúszniuk napot; a rombolásért a melegekkel összecsapni akaró ellentüntetők felelősek.
Különdíjjal jutalmazták a Mundruczó Kornél rendezte Frankenstein terv című színdarabot a belgrádi nemzetközi színházi fesztiválon (BITEF) - jelentették szombaton szerb hírügynökségek.
MTI
Majd' tíz éve zajlott le a legutóbbi melegfelvonulás Szerbiában. Egy évtizednek kellett eltelnie, hogy a homoszexuális szerbek újra kimerészkedjenek az utcára. Csak a szerencsén múlott ugyanis, hogy az első felvonulásból nem lett homo-hetero polgárháború.
Hétfőn a szerb fővárosban megkezdődött a pénzmosással és kábítószer-csempészéssel vádolt, montenegrói származású Darko Sarics és társai elleni büntetőper.
MTI
Súlyosan bántalmazták egy liberális hetilap újságíróját Belgrádban - közölte vasárnap a rendőrség. A durva erőszakcselekményt Borisz Tadics szerb elnök is elítélte.
MTI
Az előző évhez képest nem változott Szerbiában az ország európai uniós csatlakozásának támogatottsága, de csökkent a derűlátás az integrációs kilátásokkal kapcsolatban - derült ki egy felmérésből, amelynek eredményeit a szerb kormány EU-integrációs hivatala ismertette pénteken Belgrádban.
MTI
Spontán utcabál kezdődött Belgrádban miután a szerb válogatott legyőzte örök riválisát, a német válogatottat a világbajnokságon. Ha nem tudnánk, hogy még csak a csoportmeccsek zajlanak Afrikában, a belgrádiak ünneplését nézve azt hihetnénk, a világbajnokságot nyerte meg a szerb csapat. A szerb válogatott az életben maradásért játszott Németország ellen június 18-án. Miután Ghána legjobbjai legyőzték őket első mérkőzésükön, egy újabb vereség a világbajnokság végét jelentette volna számukra.
Kevesen tudják, hogy Szerbia területén született 18 római császár. A Monstersandcritics.com (M&C) most arról ír, hogy a szerbek is kezdik felfedezni ezt a tényt, bár az internetes újság nem határozza meg pontosan, hogy pontosan mely szerb területeken születtek az ókori uralkodók.
hvg.hu
A Serbia Insajd blog szerint Belgrád első embere kettős mércével vádolja az EU-t a magyarországi cigánygyilkosságok és a római kitelepítések megítélése miatt.
hvg.hu
Alig kerülte el az ütközést két utasszállító repülőgép tízezer méteres magasságban a szerb főváros fölött - közölte szerdán a szerb polgári légi közlekedési hatóság.
hvg.hu
A legszaftosabb szerb bulvárlap, a Press jóvoltából újabb csodát ismerhetünk meg - írja Serbia Insajd blog szerzője. Misko Gyorgyevics házának udvarán ugyanis nem más, mint az Eiffel-torony másolata áll, jelenleg teljes karácsonyi díszben.
hvg.hu
Közel 18 év után vasárnap először ismét expresszvonat indult a Belgrád-Szarajevó vasútvonalon.
hvg.hu
Belgrádban csütörtökön eltemették Pavle pátriárkát, a szerb ortodox egyház vezetőjét, aki vasárnap 95 évesen hunyt el, miután élete utolsó két évét kórházban töltötte.
hvg.hu
Tűz ütött ki vasárnap az egyik nagy belgrádi kórházban, a pácienseket kimenekítették, két tűzoltó könnyebben megsérült - közölte a rendőrség.
hvg.hu
Csatatérré akarták változtatni Belgrád központját a vasárnapra tervezett, de egy nappal előbb lemondott melegfelvonulás ellenzői – jelentette belügyi forrásokra hivatkozva a Politika című újság.
MTI
Súlyosan megsérült a hétvégén a szerb fővárosban a líbiai nagykövetség egyik diplomatájának kislánya; a gyerekre egy belgrádi parkban lőtt rá egy ismeretlen - jelentette hétfőn a szerb sajtó.
MTI