Megkezdődött a gyermekvédelmi rendszer állapotának felmérése
A felmérés második szakaszában, augusztus 31-ét követően bevonják az érintett gyermekeket és fiatalokat is.
A felmérés második szakaszában, augusztus 31-ét követően bevonják az érintett gyermekeket és fiatalokat is.
HVG
Aki figyelte a híreket, annak nem lesz meglepő, hogy kik lesznek a szombaton a Tisza frakciója elé kerülő államfőjelöltek - mondta Magyar Péter miniszterelnök a kormányszóvivői tájékoztatón.
Annak ellenére, hogy emelkedés várható a Duna vízszintjében.
HVG
Megvizsgálják, milyen szükséges fejlesztések maradtak el az ország energia- és vízellátásának területén.
HVG
Vesztegetés gyanúja miatt tettek feljelentést a volt miniszter ellen. Mivel már nincs mentelmi joga, az elítélése esetén három évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.
HVG
Nagy a mozgás a Legfőbb Ügyészségen, az aranykonvoj ügy miatt lemondott nyomozó főügyész már új beosztásában dolgozik, és az augusztus 25-én távozó legfőbb ügyésznek is vannak karriertervei.
A legnagyobb hiányzó mégsem Lázár, hanem Szijjártó Péter volt júliusban.
HVG
A Tisza-frakciója szombaton szavaz arról, kit jelöljenek köztársasági elnöknek. Három lehetséges jelölttel is találkozott Magyar Péter és Ruff Bálint az elmúlt hetekben, azonban lehet még néhány név a tarsolyban. Ön szerint ki lesz a befutó? Szavazzon!
Hétfő délelőttig lehet jelölni új köztársasági elnököt, kedden pedig a jelöltek közül választ is az Országgyűlés. Augusztus 20-ára így hivatalba is léphet az új államfő.
HVG
Kedden választja meg az Országgyűlés az új államfőt, a Tisza-frakció közölte: a jelölt, jelöltek kiválasztása még folyamatban van.
HVG
Kőszegi Krisztián parlamenti alelnök a hajléktalanellátó intézményeket is felkereste.
HVG
Mérnökcsaládból ment a jogi karra, a nyomozási bírói pályára a 2006-os demonstrációk terelték. Nem gondolta volna, hogy ilyen viharos lesz az Országos Bírói Tanácsban eltöltött hat évük, a lejárató kampányokért „borzasztó” árat fizettek. A Fővárosi Törvényszék új elnökeként fontosnak tartja, hogy eltöröljék azokat a jogalkotási változásokat, amiket az Orbán-kormány az utolsó évében vezetett be politikai bosszúból. HVG-portré.
A fideszes politikus arra jutott, hogy amit Magyar Péter kormányzás címen művel, az sokkal rosszabb, mint „asztalnál fingani akaratlanul”.
HVG
Személyiségi jogok miatt konkrét kegyelmi ügyeket korábban sem adtak ki, de most még anonimizálva, csak a bűncselekménytípus szerinti statisztikát sem adják, pedig Kónya Endre kegyelme esetében a Sándor-palota mindent a nyilvánosság elé tárt.
HVG
A folyóvizek természetes állapotához igazodnának azok a lépések, amelyek a kormány és a szakértők körében körvonalazódnak a jelenlegi kritikus vízállások megoldására. A megvalósítás így is évekbe telik, és jól látszik annak következménye, hogy 30-40 éve nem lehet kibeszélni a környezeti kérdéseket.
Kommunikációs hibát követett el Magyar Péter miniszterelnök, amikor az egyik nyilatkozatával azt a látszatot keltette, hogy valódi társadalmi egyeztetés lesz az új köztársasági elnök személyéről – mondta a HVG-nek Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Szerinte a rendelkezésre álló 30 nap erre nem is lett volna elég, az ügyben kialakult közhangulat viszont megnehezítheti az új elnök első heteit.
HVG
Augusztus 20-ára lehet új elnök, a társadalmi konzultációról nincs hír.
HVG
A költségvetés módosítása is szerepel a napirendi javaslatok között.
HVG
Baka Andrást 2011-ben az uniós joggal ellentétesen távolították el posztjáról – írta a miniszterelnök.
HVG