Csaknem ötvenen jelentkeztek a NAV elnöki posztjára
A beadott pályázatokat augusztus végéig bírálják el.
A beadott pályázatokat augusztus végéig bírálják el.
HVG
Két új arc is helyet kaphat Orbán Viktor pártjának parlamenti képviselőcsoportjában.
HVG
Az új kormány megalakulása óta még nem küldött az Igazságügyi Minisztérium kegyelmi kérvényt a Sándor-palotába, így százas nagyságrendű, elbírálásra váró akta várhatja majd a Sulyok Tamás után hivatalba lépő új köztársasági elnököt.
A Fidesz frakcióvezetője szerint hetek óta lehetett tudni, hogy a Duna vízállása hogyan alakul.
HVG
Áder János és a Batthyány Alapítvány is biztos abban, hogy folytatja tevékenységét augusztus 31-e után, amikorra az állam 15 egykori közérdekű vagyonkezelő alapítványból veszi vissza a vagyonát. A HVG-nek adott minisztériumi válaszok alapján legalább két további alapítvány is túlélhet.
Törölték a Büntető törvénykönyvből a „Kriptoeszközzel visszaélés” alcímet is.
A kegyencjáraton is természetesen Orbán Viktorral tartó, NER-média alaptag Lentulai Kirszián azt fejtegette, mennyire elege volt már abból, hogy tolni kell az „ukránozás”-t. Ráadásul a követői is unták – panaszkodott.
HVG
A Rezsivédelmi Digitális Polgári Kör alapítói között szerepel Tóth Máté.
HVG
A nyomozás alatt álló parkfenntartó maffia egyik cége gondozza az Országház körüli zöldfelületet tavaly november óta, vagyis a megbízást még Kövér László házelnöksége idején kapta meg.
HVG
A már Paks teljes leállításával számoló Magyar Péter ellenőrző körútra indul az energetikai miniszterrel: az energiaellátás biztonságát és a hőhullámra felkészülést tesztelik. Elmennek a Mavir központjába, a Dunamenti Erőműbe és a Mol százhalombattai olajfinomítójába is.
Elsősorban gazdaságpolitikai és energetikai területről érkezhetnek a képviselőcsoport új tagjai, a Fidesz szerint ugyanis ezek a témák lesznek majd a legfontosabbak a következő években.
Még a gödi Samsung-gyárban kiderült mérgezéses esetek miatt kritizálta Magyar Péter az akkori külügyminisztert, mire Szijjártó feljelentést tett rágalmazás miatt. Most emiatt kellett (volna) dönteni a kormányfő mentelmi jogáról, de kiderült, hogy már nincs is ügy.
HVG
Továbbra is stabilan vezet a kormánypárt, miközben a Fidesz nem képes növelni a támogatottságát.
HVG
A rendkívüli hőség- és energiahelyzetre tekintettel fújták le a csütörtöki tájékoztatót, de Magyar Péter tudósít majd mindenről.
HVG
Ruszin-Szendi Romulusz Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat élére szánt jelöltjének múltjában és szakmai teljesítményében furcsa hiányosságok és csavarok vannak – erről írtunk szerdán. A miniszter egy nappal később saját oldalán szólt be a jelöltjét kritizáló „névtelen szakértőknek”.
HVG
Megy az adok-kapok Mészáros Lőrinc felesége és a NER celebekről saját állítása szerint információkat kiszivárogtató üzletasszony között.
HVG
Hivatali visszaélés miatt kezdeményezett eljárást a volt országgyűlési képviselő, de már későn. Az alapinfót maga a volt fideszes politikus, Simonka György beszélte ki egy indulatos posztban.
HVG
Lánczi Tamás nemrég megszűnt hivatala még idén is közel másfélmilliárd forintot költött kommunikációra.
HVG