#belpolitika

Államfői pénzosztás: Sulyok 500 ezret adott egy koraszülött-alapítványnak, 2,5 milliót egy hegymászónak

A hivatalban lévő köztársasági elnök, az exállamfők és Kövér László házelnök összesen 112 millió forintot adományozott különböző szervezeteknek. Ez a teljes, idén elkölthető összeg harmada, pedig még csak március van. Sulyok kerékpáros és hegymászó akciót támogatott, valamint erdélyi intézménynek vett gyümölcsfeldolgozót, Kövér egy futballklubnak és egy plébániának adományozott.


Orbán Balázs szerint „vannak közös céljaik” a Tisza menetén ukrán zászlóval provokáló szervezettel

A Fidesz kampányfőnöke nem örült az ukrán zászlós provokációra vonatkozó kérdéseknek, és próbálta megmagyarázni, mégis milyen kapcsolatban vannak az akciót szervező Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökséggel. Orbán Balázs szerint Magyar Péterre ráuntak az emberek, Orbán Viktorra kíváncsiak, és most jönnek elő a fideszes szavazók.


Mégsem tartott kampányeseményt egy iskolában Rost Andrea fideszes ellenfele

A megyei főispán inkább el sem ment saját fórumára, miután rájöttek, aggályos lehet az általános iskolába meghirdetett fideszes kampányesemény. Mivel a tanítás után lett volna a rendezvény, a hivatalos választási szerv szerint jogilag rendben van, de állítólag „jobb a békesség”-alapon mégis lefújták Berkó Attila részvételét.





Gulyás Gergely szerint segítségre szorul az MCC elemzője, aki jelentős orosz befolyásról írt

Többszöri kérdésre sem erősítette meg a Miniszterelnökséget vezető minisztera csütörtöki kormányinfón, hogy Budapestre látogat J.D. Vance amerikai alelnök. Azt meg kifejezetten tagadta, hogy orosz befolyás lenne Magyarországon, viszont ukrán annál inkább, állította. Gulyás szerint hamarosan feloldják a „Tisza-jelentés” titkosítását. Egy 30 milliós aranybudi is szóba került. A miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő az újságírók kérdéseire válaszolt.













Orbán országáért megy a harc – ezt látta a nemzetközi sajtó a magyar nemzeti ünnepen

Magyar Péter fejre állította az orbáni narratívát, miközben ő is a szabadság fontosságát ecsetelte. Megrohadt narancs, Magyarország és Erdély: kampánysálak harca március 15-én. Harsány nevetés fogadta a Hősök terén, amikor szóba került a hivatalos propaganda állítása, hogy a Tisza ráncigálja be a nemzetet a háborúba. Nevettek a Tisza büki hívei is, ők azon, hogy a hatalom katonákat vezényelt ki a kritikus infrastruktúra védelmére. A legtöbb magyar választóknak nem Magyar Péter az elsődleges, hanem az, hogy megszabaduljanak az Orbán-rezsimtől. Így számolt be a külföldi sajtó a magyar nemzeti ünnepről.