Magyar Péter: A bátor miniszterelnök kiskorú fiatalokkal intéztette a piszkos melót
A Tisza elnöke tételesen cáfolta Toroczkai László vádjait, és reagált a Nemzeti Meneten kifeszített ukrán zászlóra is.
A Tisza elnöke tételesen cáfolta Toroczkai László vádjait, és reagált a Nemzeti Meneten kifeszített ukrán zászlóra is.
HVG
Azt nem tudni, hogy közülük hányan mentek el a magánrendezvényre.
HVG
A politológus legfrissebb választási elemzésében módosította korábbi tippjeit, de úgy látja, az elmúlt időszak eseményei a korábbiakhoz képest egyértelműen a Tisza esélyeit növelték.
HVG
A Kossuth tér befogadóképessége aszerint tágul a kormánymédiában, hogy melyik politikai erő tart rajta rendezvényt.
HVG
A fideszes képviselő nem hagyta szó nélkül a helyi kolbásztöltő fesztiválon történteket.
HVG
Jogellenes fogvatartás miatt jogi lépéseket tettek az ukrán pénzszállítók is, akik keresetlevelet nyújtottak be a kiutasító határozat megsemmisítésére.
HVG
Az egykori politikus 85 éves volt.
HVG
Alkotmánybírósághoz fordult a Fővárosi Törvényszék, mely a kihirdetett kormányrendelet ellenére sem volt hajlandó megszüntetni a náluk indult, a szolidaritási hozzájárulás ügyében folyó pereket. A hétfői tárgyaláson elhangzott: alkotmányos jogállamban egy kormányrendelet nem állhat az Alaptörvény rendelkezései felett.
Magyar Péter fejre állította az orbáni narratívát, miközben ő is a szabadság fontosságát ecsetelte. Megrohadt narancs, Magyarország és Erdély: kampánysálak harca március 15-én. Harsány nevetés fogadta a Hősök terén, amikor szóba került a hivatalos propaganda állítása, hogy a Tisza ráncigálja be a nemzetet a háborúba. Nevettek a Tisza büki hívei is, ők azon, hogy a hatalom katonákat vezényelt ki a kritikus infrastruktúra védelmére. A legtöbb magyar választóknak nem Magyar Péter az elsődleges, hanem az, hogy megszabaduljanak az Orbán-rezsimtől. Így számolt be a külföldi sajtó a magyar nemzeti ünnepről.
hvg360
Kövesdi Veronika médiakutató szerint azzal, hogy Magyar Péter azért dolgozik, hogy mindenki polgár lehessen, retorikai szinten megteremti az egyenlőségideált. Metz Rudolf vezetéskutató pedig azt emelte ki, hogy a Fidesz és a Tisza szabadságképe nagyban különbözik.
Olyan győzelmet aratunk április 12-én, hogy nemcsak a Holdról, hanem a Kremlből is látják - mondta Magyar Péter az összetartozás érzését hangsúlyozó március 15-i, Hősök terén tartott beszédében.
HVG
Nagy Dávid, a párt listavezetője szerint már két populista pártot találnak azok, akik a politikai kínálatot megnézik.
Kormánypárti erődemonstrációnak szánt felvonulást szervezett a Civil Összefogás Fórum Budapestre. A HVG fotósainak legjobb képeiért kattintson a galériára!
HVG
Megint embert próbáló idők dörömbölnek, ezért létkérdés a következő választás - immár sokadjára. Erről szólt Orbán Viktor a Kossuth téren elmondott beszéde.
HVG
Videóüzenetet tett közzé Magyar Péter a Tisza Párt délutáni rendezvénye előtt.
HVG
Magyar Péter 2010 és 2024 között, közel másfél évtizeden át élt a NER holdudvarában. Brüsszeli diplomatából állami cégvezető lett, miközben feleségét, Varga Juditot az igazságügy-miniszteri bársonyszékbe emelte az Orbán-rendszer. Magyar szintén meglévő politikai ambícióit azonban a Fidesz rendszere következetesen blokkolta. Önálló, kezdeményező és konfrontatív személyiségét a lojalitásra épülő hatalmi gépezet nem tűrte meg a döntéshozatal közelében. Sükösd Miklós cikksorozatának harmadik része Magyar Péter politikai felemelkedéséről.
Sükösd Miklós
Magyar Péter a szó szoros értelmében beleszületett a közélet közegébe. Médiaceleb jogász a nagypapája, köztársasági elnök a keresztapja – egy konzervatív jogászdinasztia sarjaként természetes közelségből figyelte, hogyan alakítja az ország életét a jog és a közhatalom. A családi örökség kiskorától formálta a gyereket, aki néhány évtizeddel később maga is az ország egyik meghatározó politikusává vált. Sükösd Miklós cikksorozatának második része Magyar Péter politikai felemelkedéséről.
Sükösd Miklós
Alkonyi Zalán, a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium Nemzetközi Kapcsolatok Iskolájának Oroszország-kutatója azt írja: az orosz beavatkozás a magyar választásokba kiterjedésében, módszereiben és kifinomultságában példa nélküli az Európai Unióban.
HVG
A Kúria korábbi határozata szerint a közmédiának a Facebookon is tartania kell magát a kiegyensúlyozottság elvéhez, de ezzel a négytagú testületből csak egy alkotmánybíró értett egyet.
A Tisza Párt egészségügyi szakértője szerint „nagyon súlyos dolgok derülnek ki” a HVG által bemutatott dokumentumból.
HVG