Magyar Péter: Ez egy puccskísérlet a szabad Magyarország ellen
A Tisza elnöke reagált arra a sajtóértesülésre, hogy titkosszolgálati nyomásra indulhatott nyomozás két, a párthoz köthető informatikus ellen.
A Tisza elnöke reagált arra a sajtóértesülésre, hogy titkosszolgálati nyomásra indulhatott nyomozás két, a párthoz köthető informatikus ellen.
HVG
Az intézet márciusi felmérése arra kereste a választ, hogy a választópolgárok ismerősei kire szavaznak.
HVG
Jobboldali seregszemlét tartottak a Patrióták Budapesten, ahol a Fidesz meghívott szélsőjobboldali szövetségesei egymást túllicitálva próbálták meggyőzni a közönséget, miért létfontosságú Orbán Viktorra szavazni. A magyar miniszterelnök pedig arról beszélt, hogy a céljuk: átvenni Európa irányítását.
Meg fogja osztani az eredményeket, és azt is ígérte, ha a Tisza alakít kormányt, rendszeressé teszik a drogtesztet a politikusok számára.
HVG
Egy 20-30 centiméteres késsel támadt valaki Radnai Márkra, állítja a Tisza Párt elnöke.
HVG
2024 februárjában földcsuszamlásszerűen megváltozott a politikai helyzet Magyarországon. A kegyelmi ügy, más néven pedofilbotrány hatására az Orbán-rendszer megrendült. A Fidesz elvesztette két fiatal, női csúcspolitikusát, Novák Katalin köztársasági elnököt és Varga Judit volt igazságügy-minisztert. A rendszer válsága teret teremtett a politikai nemzedékváltásnak és új ellenzéki szereplők belépésének. Ezt a történelmi lehetőséget ragadta meg Magyar Péter a színre lépésre. Sükösd Miklós cikksorozatának negyedik része Magyar Péter felemelkedéséről.
Sükösd Miklós
A zenész sarkosan fogalmazta meg véleményét a választások tétjéről, és állítása szerint nem ez az utolsó alkalom, hogy azt megosztja másokkal.
HVG
Nagy Dávid listavezető Facebook-oldalán élőben lehetett közvetíteni a huzavonát.
HVG
A politikus szerint az szolgálja a hazaérdekét, ha példát vesznek az ő pártjáról, illetve Kopping Ritáról, aki szerinte erkölcsi győzelmet aratott a DK felett.
HVG
„Vannak ügyek, amelyeket a bíróságon elveszítünk, de a nyilvánosság előtt megnyerünk, és ez sem kevésbé fontos” – mondja Tóth Balázs ügyvéd és jogvédő, a Helsinki Bizottság munkatársa, számos jó ügy felkarolója, aki egy Szőlő utcai bántalmazott védelmét is ellátja. A bírósági intézményrendszert még függetlennek tartja, de azt tapasztalja, hogy a jogvédelem szintje és a bírói döntések kiszámíthatósága radikálisan romlott. HVG-portré.
„A világ »spirituális szeme« – az Ikrek-Nyilas sorstengely, az Újhold és a Napfogyatkozás szellemi konstellációjának okán – ma az USA-ra és Magyarországra tekint!” – se szeri, se száma az ilyen bölcs meglátásoknak Rákay Philip felesége, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével most kitüntetett Wieber Orsolya munkásságában. A magát csillagfejtőként meghatározó díjazott olykor „a legmagyarabb folyó nevét elbitorló performance agresszív gonoszságáról” értekezik.
„Ilyen mértékű elutasítással még soha nem találkoztam” – fogalmazott Kopping Rita, a Demokratikus Koalíció kecskeméti politikusa azzal kapcsolatban, miért döntött a jelöltségtől való visszalépés mellett. A HVG-nek nyilatkozó elemző szerint a lépés azért árthat a pártnak, mert úgy tűnhet, nincs értelme a DK-ra szavazni. Közben Mucsi Tamás, a Demokratikus Koalíció csongrádi jelöltje ajánlatot tett a Tisza Pártnak, szerinte 25-30 helyen kellene koordinálni az ellenzéki győzelem érdekében.
HVG
Mucsi Tamás szerint vannak „billegő” körzetek, ahol ők esélyesebbek, ezért „bölcsességre” és kompromisszumra van szükség.
hvg.hu
A Fidesz-módszer legfontosabb eleme olyan érzelmi hatás keltése, amely nyomán az emberek a biztonságot nyújtó hatalom szárnyai alá menekülnek. Kérdés, hányszor válik be az orbáni propaganda jól kidolgozott sémája.
A Demokratikus Koalícó nyílt levélben vádolta meg Magyar Pétert azzal, hogy a tiszások zsarolással és más törvénytelen módszerekkel próbálják a helyi jelöltjeiket visszalépésre bírni. Dobrev Klára pártelnök szerint ellenállnak, kivéve az azonnal ki is zárt kecskeméti párttársukat. Magyar azonnal reagált.
HVG
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a friss Közbeszerzési Értesítő alapján a miniszter elkaszálta az ezekre vonatkozó tervezési szerződést. Szerinte így kormányváltás esetén is nehéz lesz újraindítani a folyamatot, ráadásul 7 milliárd forint értékű munka megy veszendőbe.
hvg.hu
A hivatalban lévő köztársasági elnök, az exállamfők és Kövér László házelnök összesen 112 millió forintot adományozott különböző szervezeteknek. Ez a teljes, idén elkölthető összeg harmada, pedig még csak március van. Sulyok kerékpáros és hegymászó akciót támogatott, valamint erdélyi intézménynek vett gyümölcsfeldolgozót, Kövér egy futballklubnak és egy plébániának adományozott.
hvg.hu
A Fidesz kampányfőnöke nem örült az ukrán zászlós provokációra vonatkozó kérdéseknek, és próbálta megmagyarázni, mégis milyen kapcsolatban vannak az akciót szervező Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökséggel. Orbán Balázs szerint Magyar Péterre ráuntak az emberek, Orbán Viktorra kíváncsiak, és most jönnek elő a fideszes szavazók.
hvg.hu
A megyei főispán inkább el sem ment saját fórumára, miután rájöttek, aggályos lehet az általános iskolába meghirdetett fideszes kampányesemény. Mivel a tanítás után lett volna a rendezvény, a hivatalos választási szerv szerint jogilag rendben van, de állítólag „jobb a békesség”-alapon mégis lefújták Berkó Attila részvételét.
hvg.hu
A Tisza jelöltje lakossági fórumot tartott a városban.
HVG