Megegyeztek a bérekről a Körös Volánnál, elmarad a sztrájk
Megegyeztek a Körös Volán Zrt.-nél a szakszervezetek a munkaadóval az idei bérekről, így elmarad a csütörtökre meghirdetett sztrájk - közölte a vállalat vezérigazgatója.
Megegyeztek a Körös Volán Zrt.-nél a szakszervezetek a munkaadóval az idei bérekről, így elmarad a csütörtökre meghirdetett sztrájk - közölte a vállalat vezérigazgatója.
MTI
Tavaly 907 koronával emelkedett az átlagos havi bér Csehországban, ami így 23 598 koronát (kb. 245 ezer forint) tett ki. Ez négy százalékkal több, mint 2008-as havi átlagbér. Az inflációval korrigálva a reálbér növekedése három százalékos volt - közölte a cseh statisztikai hivatal kedden.
MTI
Elégedetlenek fizetésükkel a rendőrök: 8,7 százalékos reálbércsökkenést szenvedtek el az elmúlt években. Ráadásul most a 250 ezres cafeteria-keret is csak a bérek reálszinten tartására elegendő. A szakszervezetek megalkudtak, mert a kormány törvényi szigorításokat helyezett kilátásba.
unknown
A törvény által biztosított járandóságaik kifizetését kérik a Lenti Olajipari Gépgyár (LOG) Zrt. felszámolójától a cég volt dolgozói - írja szerdai számában a zalaihirlap.hu.
unknown
Milyen munkarendet határozhat meg a munkaadó? Milyen jogai vannak a munkavállalónak az évközi adójóváírással kapcsolatban? Áthelyezhető-e a munkavállaló más munkakörbe, s ez hogyan érinti a fizetését? Olvasóink kérdéseire Horváth Linda, az Adózóna munkajogásza válaszol.
unknown
Phenjan közel négyszeres béremelést követel az észak-déli közös ipari övezetben alkalmazott észak-koreai munkások számára - adta hírül szerdán a kelet-ázsiai kommunista ország hivatalos sajtója.
hvg.hu
Miért számol hibásan az Adózóna 2010-es bérkalkulátora? Az adószakértőt kérdeztük.
hvg.hu
Ötödik éve jelenik meg a HVG felsőoktatási rangsorokat is tartalmazó különszáma. Az idei kiadványban többek között az Állami Foglalkoztatási Szolgálat bér- és fizetési adatai alapján a pályakezdők béréről - szakmánként -, a diplomásbérek szóródásáról is informálódhatnak az olvasók.
hvg.hu
Demonstrációt kezdtek hajnalban Pölöskén a szörpüzem egykori dolgozói közel hat hónapi elmaradt bérükért; a cég felszámolója és egykori tulajdonosa egymásra hárítja a felelősséget azért, hogy a bérgarancia alapból még mindig nem jutottak pénzükhöz az elbocsátott alkalmazottak.
hvg.hu
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium egy olyan közép- és hosszú távú stratégiát dolgozott ki, amelynek fő célja a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának bővítése. Igaz, hogy a kormányzati stratégiában vannak támogatható elemek, azonban a Fidesz szerint, jelenleg az a fő kérdés, hogy hogyan élik túl a következő hónapokat a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek.
hvg.hu
A BDO Forte könyvvizsgáló cég azzal kecsegtet az adózók 99 százalékának nő a fizetése januártól a bérek szuperbruttósítása miatt. Ez azonban Angyal József okleveles adószakértő szerint téves állítás, miután a BDO Forte nem a 2010-es szja sávhatárral számolt. Az igazság valahol félúton van, de akkor most kinek nő a bére és kinek kell többet adóznia januártól?
hvg.hu
A gazdasági válság a vállalatok jövő évi üzleti tervében is nyomott hagyott: béremeléssel, bérbefagyasztással és több cégnél bércsökkentéssel is számolniuk kell a munkavállalóknak. Míg korábban az egyéni teljesítményre, a kompetenciák és készségek teljes körű kihasználására épített elsősorban egy vállalatvezető, amikor a bérekről döntött, ma sokszor már csak a gazdasági bizonytalanságot szem előtt tartva mérlegelnek. A DGS Global Research által készített „Bértervezés 2010” című felmérés ebben a helyzetben kívánt segíteni.
hvg.hu
Jövőre a szuperbruttósítás miatt nemcsak többet adózunk, de nő a havi fizetésünk - áll a BDO FORTE tanácsadó cég tegnapi közleményében. Ezt azonban cáfolja Angyal József, aki szerint a tanácsadó cég nemcsakhogy elszámolta magát, de arról is elfeledkezett, hogy a megbízási jogviszonyban foglalkoztatottak 40 százalékkal többet adóznak majd.
hvg.hu
Milyen esélyei vannak a végkielégítésre a munkavállalónak, ha csődbe megy a cég? Olvasóink kérdéseire Viszló László, az Adózóna és a hvg.hu munkajogi szakértője válaszol.
hvg.hu
A minimálbér nyomába sem ér a létminimumnak, s ezen az sem változtatott volna lényegesen, ha a munkaadók elfogadták volna a munkavállalók 80 ezer forintos ajánlatát az országos érdekegyeztetésen - írja az fn.hu.
hvg.hu
Ígéretet tett a Pécsi Vízmű - Tettye Forrásház Zrt.-hez került - dolgozói szeptemberi bérének kifizetésére az új szolgáltató vezérigazgatója csütörtökön Pécsett.
hvg.hu
A munkáltatók érdeke, hogy ne kerüljön túl sokba egy dolgozó, a munkavállalóké pedig az, hogy magasabb legyen a nettó bérük. A dolgozók javaslata a 11, 5 százalékos emelésre kétszer annyi, mint az infláció. Ezt a munkáltatók a szakértőkkel egyetértésben irreálisnak tartják. De pontosan mennyi járulékot kellene fizetniük a 80 ezer forint után? Mibe kerülne nekik a minimálbér felett keresők foglalkoztatása, ha rábólintanának a javaslatra? Utánaszámoltunk.
hvg.hu
Az útfenntartó és -kezelő cégek vezetői 2-3 millió forint közötti havi fizetést kapnak, míg a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. vezetője havi másfél millió forintot vihet haza - derül ki a kedden közzétett adatokból.
MTI
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének havi bruttó alapfizetése 8 011 800 forint, az alapbéren kívül egyetlen juttatást, önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást kap az elnök, ami az alapbér 5,6 százaléka. Ugyanakkor az egyik alelnök havi bruttó alapbére 6 409 500 forint, a másik alelnök havi bruttó fizetése pedig 5 608 200 forint, ezen felül mindketten önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás címén az alapbér 5,6 százalékát kapják.
MTI
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezető munkavállalói közül Kamarás Miklós vezérigazgató alapbére a legmagasabb, 3,5 millió forint, de azt saját kérésére minden hónapban átutalják a Kríziskezelő Alapba - olvasható az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. honlapján közzétett listában.
MTI