#bevándorlás






Fogadjunk, hogy ezeket nem tudta a menekültekről

Egy németországi felmérés bemutatta, hogy a menekültek átlagosan több mint 2 millió forintnyi összeget költenek az útra Európába, ugyanúgy demokratikus jogállamban akarnak élni, mint az európaiak, és 90 százalékban iskolázott, dolgozó emberekről van szó, akik közül viszont sokakat ért bántalmazás vagy valamilyen atrocitás az út során.




Hétfőtől nekiesnek a menekültek calais-i táborának

Megkezdődik hétfő reggel az észak-franciaországi Calais-ban spontán módon kialakult, de mostanig megtűrt migránstábor hatósági felszámolása, a telepről a több ezer Nagy-Britanniába átjutni vágyó embert franciaországi befogadó központokba szállítják át.







Meglepően látja az iszlámot Hollande

Nagy port kavart szerdán Franciaországban az a könyv, amely Francois Hollande államfő meglepő, olykor sokkolónak tűnő kijelentéseit tartalmazzák egyebek közt a muzulmán nőkről, a bevándorlásról és Nicolas Sarkozy korábbi francia elnökről.






Andor László: Világ migránsai

Mi is a különbség migráns és migráns között, és miért kell az EU keleti tagállamainak megbarátkozniuk a gondolattal, hogy idővel nemcsak elvándorlás forrásai, hanem bevándorlás célországai is lesznek. Andor László közgazdász, volt uniós biztos elmagyarázza. Vélemény.