Pintér Sándor: a szabadság forgott kockán
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szerdai ülésén a belügyminiszter arról beszélt, hogy a határzárt az államhatár védelme indokolta, ez nemzetbiztonsági érdek.
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szerdai ülésén a belügyminiszter arról beszélt, hogy a határzárt az államhatár védelme indokolta, ez nemzetbiztonsági érdek.
MTI
A Die Pressében hetente publikáló Sibylle Hamann cikkében ugyan nem vonja kétségbe Orbán Viktor "vezetői erényeit", ám azt taglalja, hogyan használja fel a magyar kormányfő a menekülteket arra, hogy ellenségképként szerepeltesse az uniós intézményeket és a nyugat-európai kormányokat és hogyan akar véget vetni a liberális érának Európában, hogy aztán helyébe lépjen a nemzeti-keresztény ideológia.
MTI
MTI
hvg.hu
Másfél év börtönre, háromszázezer forint pénzbírságra és járművének elkobzására ítéltek szerdán egy férfit, aki nyolc szíriai migránst szállított a Mária Valéria híd esztergomi hídfőjéhez – közölte az Esztergomi Járásbíróság. Az ítélet nem jogerős.
MTI
Jelenleg az prognosztizálható, hogy a közelgő tél miatt nem várható, hogy csökkenne a migránsok száma – hangzott el az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában.
MTI
A Ryanair ír diszkont légitársaság bejelentette, hogy a menekültek esetében a jövőben nem fogja ellenőrizni, rendelkeznek-e az Európai Unióba (EU) való beutazáshoz szükséges engedéllyel.
MTI
Eszközként használták fel, a menekült gyereket pedig tudtán és akaratán kívül rúgta meg – mondta a Heti Válasznak adott interjújában a röszkei gyűjtőpontnál történtek után az egész világon hírhedtté vált László Petra, az N1TV volt operatőre.
hvg.hu
Jóváhagyta a szlovák kormány, hogy megtámadja az uniós menekültkvótákat az EU-bíróságon.
MTI
Csak asszisztál a Jobbik Orbánék menekültpolitikájához. Arcmentő stratégiájuk alternatíva híján érthető: a radikalizmusukat „államférfiúi felelősségre" cserélték. Miközben Vona és Novák elismerően beszél a kormány munkájáról, attól nem tartanak, hogy emiatt tömegesen fordulnának el tőlük a szavazóik.
Kálmán Attila
A határszéli falvak lakói most utálkozva mutatják a menekültek okozta károkat, a határozottan bevándorlóellenes kormány népszerűsége csak nőttön-nő. Holott közel huszonöt éve, a délszláv háború idején az emberek parádésan vizsgáztak együttérzésből és befogadásból, legalábbis néhány település a déli határon. Volt olyan falu, ahol kétszer annyi embert fogadtak be, mint ahányan eredetileg ott laktak. Abcúg a hvg.hu-n.
Menekülttáborokból hordták a menekülteket nyugatra annak az embercsempész-szervezetnek a tagjai, amelynek 13 tagját kapták el egy hete.
MTI
Az Európai Unió destabilizálásával fenyeget az, hogy közel-keleti és afganisztáni migránsok árasztják el Európát, és elképzelhető, hogy a régi politikai elitet leváltják a radikálisok – mondta Orbán Viktor a Wall Street Journalnak.
MTI
Vonat gázolhatta el azt a menekültet, akinek holttestét a Csalagútban találták meg szerda hajnalban.
MTI
Mintegy 370 millió forintot ad a kormány a kísérő nélküli gyermekek ellátására.
MTI
A 100 leggazdagabb listáján szereplő Felcsuti Zsolt 100 ezer négyzetméternyi ingatlant bocsát a Magyar Honvédség rendelkezésére ingyen, a barcsi telephelyről könnyebben megoldható a határvédelem – írja a Napi.hu.
hvg.hu
Barack Obama 15 ezerrel megemelte az Egyesült Államok által az egész világról befogadandó menekültek számát, jövőre pedig újabb 25 ezerrel már 100 ezerre emelik a számot.
MTI
Újabb videó került elő egy arab hírcsatornáról a két héttel korábbi szeptemberi röszkei rendőrségi oszlatásról. A felvétel szerint a menekültek "thank you" kiáltással mosolyogva haladtak a megnyílt kapu felé, amikor megtorpant a tömeg majd mindenki menekülni kezdett a rendőrök elől.
hvg.hu
Zoran Milanovic horvát miniszterelnök szerint elfogadhatatlan, ahogy a magyar kormány a menekültekhez viszonyul, ez nem jelent semmilyen megoldást. Tart a magyar hadsereg bevetésétől is.
hvg.hu
A migráns vagy bevándorló kifejezést legtöbbször a semlegességre hivatkozva használják, többek között az állami média is. Azonban ez legtöbbször pontatlan, kifejezetten az afgán és szír emberek esetében, akik üldöztetésük és a háború miatt nem térhetnek vissza hazájukba. Több híresség fogott össze az ENSZ felkérésére, hogy elmagyarázzák, ki miért menekült.
hvg.hu
Megállapodást kötött a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a Karitatív Tanáccsal, hogy szakmai területüknek megfelelően nyújthassanak segítséget a hallgatók a menekülteknek. A hallgatók segítenének az adomány és ételosztásban, orvosi és jogi segítséget és tolmácsolást is nyújtanának a menekülteknek.
Unyatyinszki György