Hallgatni bűn
A menekültellenes kampányt eddig csupán két egyházi vezető tette szóvá, ők sem hivatalos állásfoglalás keretében.
A menekültellenes kampányt eddig csupán két egyházi vezető tette szóvá, ők sem hivatalos állásfoglalás keretében.
Az Együtt arra kíváncsi, hogy a Nemzeti Választási Bizottság átengedi-e népszavazási kezdeményezésként a nemzeti konzultáció kérdéseit.
Sztenderd választ adtak a kormány tagjai a nemzeti konzultáció kérdéseire: annak anonimitására hivatkozva nem voltak hajlandóak nyilvánosan kitölteni a kérdőívet. Egyedül Szijjártó Péter vállalta a véleményét, aki egy korábbi nyilatkozatát mellékelte.
A földközi-tengeri menekülttragédia után vetült fel a menekültkrízis kvótarendszerű enyhítése, de egyre több ország utasítja el az ötletet, most épp Csehország mondott rá nemet.
A legnagyobb határsértő csoport 104 főből állt.
Minden határt nyitva kell tartani a szíriai menekültek előtt, legyen az Európában, a Perzsa-öbölben vagy bárhol máshol - mondta Antonio Guterres, az ENSZ menekültügyi főbiztosa a jordániai Súnehben megrendezett Világgazdasági Fórumon.
Trócsányi László igazságügyminiszter kijelentése, miszerint Magyarország a romák felzárkóztatása miatt nem tudja befogandi a menekülteket, több ellenzéki párt szerint is rasszista, ezért le kellene mondania.
Az igazságügyminiszter arról beszélt, hogy a gazdasági bevándorlókat azért sem tudjuk befogadni, mert a romákat kell felzárkóztatni. Azt is mondta, hogy a halálbüntetés bevezetését nem készíti elő a minisztérium.
A pénteki The Times szerint Cameron támogatókat akar szerezni maga mellé az unióban, ezért jönne Magyarországra.
Egy évre szóló ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott Spanyolországban az a nyolc éves afrikai kisfiú, akit két héttel ezelőtt egy rózsaszín gurulós bőröndbe bújtatva akart becsempészni egy fiatal nő az egyik észak-afrikai spanyol enklávé, Ceuta területére - közölte a ceutai idegenrendészeti hivatal csütörtökön.
Giró-Szász András szerint tavaly 35 ezer "gazdasági bevándorló" akart Magyarországra jönni, de őket nem kívánják befogadni. Giró-Szász szerint a Helsinki Bizottságnak nincs igaza, és nem háborús övezetekből érkeznek az emberek.
Az EU-t okolja Orbán a menekültügyi kudarcokért, holott a menekültáradatnak nincs köze semmilyen közös szabályozásnak, de még a határaink védelmének problémáit is inkább oldja, mint okozza az Unió.
Miért is voltak mások az 56-os magyarok, mint a mai menekültek?
Mintegy százötvenen vonultak a Deák tértől a Parlament elé a kormány bevándorláspolitikája ellen tiltakozva. Felszólalt több migráns is, akik azt hangsúlyozták, ők nem terroristák, éppen a terrorizmus ellen menekültek el.
Kis csúszással, negyed hat után kezdődött az Európai Parlamentben a magyar helyzetről szóló vitanap, melyen a magyar álláspontot maga Orbán Viktor veszi védelmébe. A magyar kormányfő a halálbüntetés napirenden tartását a szólásszabadsággal kapcsolatos kérdésnek tekinti, miközben azt is fontosnak tartja, hogy a gazdasági bevándorlás támogatásáról egy ország maga dönthessen.
Nem igazán tudja az a hároméves kisfiú, hogy mi történik vele, aki Mianmarból érkezett egy indonéz kikötőbe, és mint bevándorlót azonnal a hatóságok vették kezelésbe.
Cáfolja Vranik Roland, hogy az aktuális menekültkrízist igyekszik meglovagolni a most készülő, Az állampolgár című filmjével, ő csak e kétségbeesett emberek örök kiszolgáltatottságát kívánja filmre vinni. Főszereplői ugyanakkor valódi bevándorlók – a gyerekkatonaságból Magyarországra menekülő bissau-guineai Dr. Cake-Baly Marcelót például az utcán szólította le a rendező. A férfi személyes küldetésének érzi, hogy bemutassák a bevándorlók helyzetét. A forgatáson jártunk.
Jelenleg is uniós pénzből bővítik a debreceni menekült befogadóállomást, amit Orbán Viktor hétfőn bevándorlótáborként aposztrofált. A gazdasági menekültekkel szemben továbbra is nulla toleranciát hirdető kormányfő végleg bezáratná a tábort. Vagy ha a sajtó rosszul értette, akkor őrzött táborrá alakítaná át. Egyiknek sincs sok értelme.
Sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor Debrecenben a város polgármesterével, Papp Lászlóval. Nagyjából 30 milliárd forint szétosztásáról számolt be, aztán közölte, hogy a menekülttábort be akarja záratni.
Soha nem akartak még annyian elmenni Magyarországról, mint most, haláltusáját vívja az ország második legnagyobb húsipari cége, amelyben az állam keze is vastagon benne van, Orbán Viktor veje pálinkafőzdés céghez csatlakozott, Habony Árpád Londonban alapított céget, a Telekom is bedobta a törölközőt a lakossági gázszolgáltatási piacon, előálltak a kedélyjavító és a paksi projektet erősítő költségvetéssel. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.