Ötvenkétezer menekült zúdúlt a horvátokra
A legfrissebb horvát hatósági jelentések szerint a ötvenkétezer menekült érkezett hat nap alatt az országba, további ezrek várkoznak a bejutásra.
A legfrissebb horvát hatósági jelentések szerint a ötvenkétezer menekült érkezett hat nap alatt az országba, további ezrek várkoznak a bejutásra.
A szerdai EU csúcs határozata alapján megindítják a menekültügyi hotspotok kialakítását Görögországban és Olaszországban, előbbi bejelentette, hogy már októberben kialakítják az első három regisztrációs állomást Leszbosz, Kósz és Lérosz szigetén.
A "valódi" menekülteket a felmérésben részt vevők kétharmada befogadná. Na de a Magyarországra érkező menedékkérőkről a magyaroknak csak egy töredéke hiszi el, hogy a háború elől menekülnek. A legtöbben gazdasági okokból, valamivel kevesebben a terrorizmus miatt félnek a migránsoktól, és a válaszadók többsége szerint a válságért az USA a felelős. 55 százalék egyetért a határkerítés építésével.
A Szegedi Járásbíróság tizenhárom ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében csütörtökön, mindekit kitiltással sújtottak.
Megint jönnek, kopogtatnak, egymillióig meg sem állnak a menekültek – legalábbis ezt jövendöli az idei évre az OECD Európa egészére. Magyarország sajátos sziget: bár a világ egyik legnyitottabb gazdasága, foglalkoztatási és migrációs szempontból teljességgel zárt, olyannyira, hogy a ki- és bevándorlás a legutóbbi időkig szinte kivételes jelenség volt. Azokban az országokban lenne legnagyobb szükség a bevándorlókra, amelyek fejletlenek – ezzel szemben épp a gazdagabb országok lakossága elfogadóbb, befogadóbb a bevándorlókkal szemben.
Keményen bírálta a horvát miniszterelnök a szerb és a magyar vezetést. Addig nem engednek a horvát határzárból, amíg a szerbek odaküldik a menekülteket, "vagy küldjék őket Magyarországra, vagy tartsák őket Szerbiában" – mondta Zoran Milanovic. Saját ellenzéke szerint a miniszterelnök úgy viselkedik, "mint valami Mad Max".
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök megérkezett a józan ész politikájához, és felismerte, hogy csak Európával közösen lehet megoldani a menekültválságot.
Javier Solana volt NATO-főtitkár egy szerdai rendezvényen azt mondta, borzolja az idegeit a téma, és azt is, hogy többek között ő volt az, aki beengedett minket az EU-ba. A KKM közleményben reagált a kijelentésekre.
Kilencezer illegális bevándorló túl sok egy napra, ezen változtatni kell. Vagy küldjék őket Magyarországra, vagy tartsák Szerbiában – mondta a horvát kormányfő.
Tiltakozó jegyzéket adott át a szerb külügy a horvát nagykövetnek, amiért a szomszédos ország lezárta a közös határt, és közölték, hogy az intézkedés a fasiszta Független Horvát Állam intézkedéseihez hasonlítható.
Titkosszolgálatokra hivatkozva "kormányközeli források" azt közölték a Blikk-kel, hogy néhány hete menekülttáborokat akartak felgyújtani Magyarországon. Mégpedig nem szélsőségesek, hanem a menekültek között lévő "arab személyek". A táborok léte állítólag az embercsempészek üzletét rontotta volna.
Az ORFK kiadta szokásos napi menekültstatisztikáit: kiderült, hogy szerdán 0 órától 24 óráig többen léptek be Magyaországra, mint eddig bármikor: 10 041 fő, akiknek a nagy többsége a horvát határon jött át. Ha ez marad a trend, még a mai napon átlépjük a negyedmilliós határt, ugyanis már a 250 ezret súrolja az idén Magyarországra érkezett migránsok száma.
Zákányba csütörtök délelőtt egy újabb, mintegy ezres migránscsoport érkezett Horvátországból a zöldhatáron át, az őket továbbszállító vonatról két 20-30 év körüli férfit a rendőrök leszállítottak, megbilincseltek és elvittek.
Embercsempészés bűntette miatt emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség egy román férfi ellen, aki az általa vezetett kisteherautóba zsúfolva 33 migránst szállított volna Mórahalomról Ausztriába.
"Orbán hajtogatja a magáét, de igazából nem tudott meggyőzni" – mondta Zoran Milanovic horvát kormányfő, és azt is elmondta, hogy bár szerinte a kerítést le kell rombolni, azt Orbánnak nem mondta, mert az magyar tulajdon.
Az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini bejelentése szerint októbertől megkezdődik az embercsempészet elleni katonai művelet második szakasza, célzottan keresve az embercsempészek hajóit.
Csehország kész bekapcsolódni a közös európai uniós határőrség létrehozásába, amely a külső schengeni határokat védené - jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök csütörtökön a kelet-csehországi Hradec Královéban a helyi egyetemen.
Az európai uniós ügyekért felelős lengyel külügyi államtitkár szerint lengyel szempontból a határvédelem, a menekültek és a gazdasági bevándorlók megkülönböztetése a fontos, valamint az, hogy Lengyelország "a frontország különstátusáért harcolhasson".
A menekültektől elvárják, hogy alkalmazkodjanak a német értékekhez - hangsúlyozta a német kancellár, aki úgy véli: a menekültkrízissel való megküzdés hosszú távon hagy nyomot kontinensünkön. Az EU határainak konzekvens védelme, illetve a menekültek előzetes kiválasztása a hotspotokban a krízis elhárításának sarokpontjai Merkel szerint.
Meghalt egy 20 éves bevándorló a Csalagútnál - közölte a francia Bfm Tv.