Világ

A történelmi pápalátogatás legjobb pillanatai

Több mint 100 ezer ember hallgatta a pápát szombaton Csíksomlyón, akiket a szakadó eső sem tántorított el. A pápa ott arról beszélt, a múlt szomorú és összetett eseményeit ne feledjék, de ez nem gördíthet akadályt a testvéri együttélés elé. Másnap Balázsfalván a romániai görögkatolikus egyház kommunista börtönökben elhunyt hét püspökét avatta boldoggá, 50 ezer ember előtt. Mindkét helyszínen ott voltunk.

MTI Világ

Szentté avatják kalkuttai Teréz anyát

Ferenc pápa jóváhagyta az illetékes vatikáni kongregáció döntését kalkuttai boldog Teréz, más néven Teréz anya szentté avatásáról. A szegényeket segítő szerzetesnőt jövőre az irgalmasság rendkívüli szentévében kanonizálják.

Dercsényi Dávid Itthon

Csoda Debrecenben: Életeket ment egy halott néprajztudós?

Az egykori szegedi néprajztudós boldoggá avatásához csodatétel kell: az 1980-ban elhunyt Bálint Sándor, akinek a boldoggá avatását negyedszázada készítik elő, tavaly "közben járt" annak a cseperedő magzatnak az életéért, akinek az édesanyja súlyos agyvérzést szenvedett, és az orvosok addig tartották életben, amíg a gyermeket biztonságosan világra segítették. A debreceni eset bejárta a világsajtót, de ezek szerint nem tudtunk meg mindent. Elképesztő történet egy megfigyelt tudóssal, katolikus orvosokkal és egy kicsit szabálytalankodó plébánossal.

MTI Plázs

Boldoggá avatták Álvaro del Portillót

Több mint 200 ezer hívő jelentében és Ferenc pápa képviselőjének, valamint a spanyol kormány több tagjának jelenlétében boldoggá avatták szombaton Madridban Álvaro del Portillo katolikus püspököt, az Opus Dei mozgalom egykori vezetőjét.

MTI Világ

Boldoggá avathatják ősszel VI. Pál pápát

A vatikáni szentté avatási kongregáció elismerte a VI. Pálnak tulajdonított csodatevést, ami a néhai pápa boldoggá avatásához volt szükséges – közölték olasz hírügynökségek vatikáni forrásokra hivatkozva. A Vatikánból azonban még nem erősítették meg, hogy az egyházat 1963-1978 között vezető VI. Pál pápát boldoggá avatják.

MTI Világ

Évtizedek óta halott a phenjani püspök, de csak most ismerték el

Elismerte a Vatikán, hogy betöltetlen a phenjani egyházmegye püspöki széke, Francis Borgia Hong Jong Ho, az észak-koreai főváros volt püspöke halott, és ezzel megnyílt az út Hong boldoggá avatása előtt – adta hírül az UCAnews ázsiai katolikus hírportál csütörtökön.

MTI Világ

Magyar származású apácát avattak boldoggá

Boldoggá avatták szombaton Szarajevóban az öt drinai vértanút, köztük a magyar származású Bernadeta Banja (Bánya Bernadett) nővért. Ez alkalomból Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa ünnepi szentmisét mutatott be, amelyen csaknem 20 ezer hívő volt jelen a Balkán minden országából.

MTI Itthon

Dávid Katalin: II. János Pál inspirálta a tudományos kutatókat is

II. János Pál inspirálta a tudományos kutatókat is azáltal, hogy témát adott nekik, és odafigyelt arra, hogy melyek a fontos kutatandó területek - mondta Dávid Katalin művészettörténész vasárnap II. János Pál pápa boldoggá avatása alkalmából az MTI megkeresésére.

MTI Itthon

Több százan nézték óriáskivetítőn a boldoggá avatást Budapesten

A szakadó eső ellenére több százan nézték II. János Pál pápa boldoggá avatási ceremóniájának közvetítését Rómából vasárnap a budapesti Szent István-bazilika előtti téren a 36 négyzetméteres óriáskivetítőn. Amikor XVI. Benedek pápa kihirdette elődje boldoggá avatását, megkondultak a székesegyház harangjai, az emberek pedig tapsviharban törtek ki.

1 2
Olyan nanorészecskéket fejlesztenek kínaiak, ami gyógyíthatja a mellrákot

Olyan nanorészecskéket fejlesztenek kínaiak, ami gyógyíthatja a mellrákot

Nem tudni, hol tart a Wizz Air 7 órás késésének vizsgálata

Nem tudni, hol tart a Wizz Air 7 órás késésének vizsgálata

Hétfőtől vigyázzon az elsőbbségadással a XIII. kerületben

Hétfőtől vigyázzon az elsőbbségadással a XIII. kerületben

Végleg megtiltotta a Nébih egy potencianövelő forgalmazását

Végleg megtiltotta a Nébih egy potencianövelő forgalmazását

Ezt látta a holdra szállás közben Neil Armstrong – videó

Ezt látta a holdra szállás közben Neil Armstrong – videó

A Mészáros-gyerekek fejezik be a Zichy-kastély felújítását

A Mészáros-gyerekek fejezik be a Zichy-kastély felújítását

Durva hiba volt az Instagramon: bármelyik fiókot fel lehetett törni

Durva hiba volt az Instagramon: bármelyik fiókot fel lehetett törni

Hipnotikus videó: technóra takarítottak az FKF emberei a Szabihíd után

Hipnotikus videó: technóra takarítottak az FKF emberei a Szabihíd után

Ruhákat akart lopni, harapni próbált

Ruhákat akart lopni, harapni próbált

Földrengés rázta meg Athén környékét

Földrengés rázta meg Athén környékét

Autópálya-lehajtó épül Mészáros Lőrinc palackozóüzeméhez

Autópálya-lehajtó épül Mészáros Lőrinc palackozóüzeméhez

A címlapról ajánljuk